279/3. A csomagok titka — A csend és a súly tánca

Monsieur Vaneau szavai súlytalanul lebegtek a fülkében, mégis érezhető feszültséget generáltak. Az energikus úr, akinek homlokán még gyöngyözött a veríték a bőrönd tuszkolásától, értetlenül pislogott.
– Kézzelfogható súly? – kérdezte rekedten. – Azt hittem, a csend hiányt jelent. Ez a bőrönd azonban... nos, minden, csak nem hiány. Szívesen meghívnám, Monsieur Vaneau, hogy emelje meg!
A zöld kalapos hölgy, azaz az-uj-kalapos-utas, aggódva simogatta tiktakoló dobozát. – És az én dobozom? Az pont, hogy hangos! Akkor az enyém könnyű lett? Épp ellenkezőleg, ugyanazt a kellemes súlyt érzem benne, mint induláskor. Mintha ólom volna benne, ahogy mindig is volt.
– Talán a rejtély nem abban rejlik, hogy mit *éreznek* a csomagokban, hanem abban, hogy mit *hallanak* – vetette fel a fiatal-ferfi-kivancsi, aki eddig csak csendesen figyelt, most azonban a remény csillogott a szemében, hogy hozzájárulhat a megoldáshoz. – Vagy éppen mit *nem* hallanak.
Monsieur Vaneau elmosolyodott. – Pontosan, fiatalember. A fülünk gyakran megbízhatóbb tanú, mint a kezünk. Az energikus úr bőröndjében lévő tárgyak zajt csaptak, mielőtt Mirevalba értünk. Most némaság van. A hölgy dobozában a zaj folyamatos, sőt, mintha felerősödött volna.
Vaneau ezután lassú, megfontolt mozdulattal elővette régi ezüst zsebóráját. Kinyitotta, és egy pillanatig nézte a finom szerkezetet, mintha az idő múlását vizsgálná.
– Pontosan tizenöt perc múlva Chantemerle állomásra érkezünk – mondta nyugodtan, anélkül, hogy levenné tekintetét az órájáról. – És úgy vélem, addigra némi fényt deríthetünk arra, hogy a csend és a zaj, a súly és a könnyedség milyen különös táncot jár ezen az Intercontinental Expressen. A félrevezetés ott rejlik, hogy azt hisszük, csak egyetlen csomaggal történt *valami*.