278/3. A selyem és a pecsétek — A leleplezett borítékok

Monsieur Vaneau lassan előhúzta a zsebéből a régi, ezüst zsebóráját. Pattanással kinyitotta a fedelét, majd tekintetét egy pillanatra a mutatókon pihentette.
– Pontosan három perc múlva Mireval állomásra érkezünk – szólalt meg halk, kiegyensúlyozott hangon.
Az utasok feszülten összenéztek. A fiatal férfi kíváncsian előredőlt, miközben a lepecsételt borítékos úriember még idegesebben szorította magához a táskáját.
– A vörös pecsétek igen meggyőzőek – folytatta Vaneau elnéző mosollyal. – Kivéve, ha a rajtuk lévő címer egy olyan banké, amely három héttel ezelőtt csődöt jelentett. A hölgy selyemsálja pedig nem csupán elegáns kiegészítő, hanem tökéletes takarás: a kelme mögött cserélték ki a borítékokat az elnémult bőröndből kimentett kötvényekre. A kapkodás árulta el Önöket, amikor a sál mozgása pontosan követte a táska pántjának kattanását.
Mielőtt az úriember megszólalhatott volna, a vonat hirtelen nagyot fékezett. A csészék megcsörrentek, s a szerelvény lassan begördült a kivilágított Mireval peronja mellé.
Az ajtó sziszegve kinyílt, s két helyi nyomozó lépett a fülkébe. A vezetőjük határozottan körbenézett, majd a borítékos úrhoz fordult:
– Letartóztatom Önöket a törvény nevében, hamisítás és értékpapír-csalás ügyében.
– ...melyeket oly gondosan próbáltak elrejteni – fejezte be Vaneau a mondatát, miközben elrakta az óráját.
A gyanúsítottak elvezetése után a szerelvény újra nekilendült. Az újonnan felszálló utasok között egy zöld kalapos hölgy lépett be, aki egy feltűnően könnyű, ám ütemesen tiktakoló dobozt szorított a mellkasához. Vaneau csendben figyelte az új rejtély első rezdülését.