277/5. A néma bőrönd titka — A súlyos csend

A rejtélyek hálója egyre szorosabbá vált, miközben a fülkében csend telepedett, mindenki a saját gondolataiba merülve kutatta a lehetséges utazó mesterembert. A csöndet végül az idős hölgy törte meg, aki épp a harmadik macskáját próbálta rávenni egy délutáni szunyókálásra a vállán.
„A súly, Monsieur Vaneau,” mondta végül, mintha egy elfeledett bevásárlólista utolsó tétele jutott volna eszébe. „Az energikus úr bőröndje. Azt mondták, könnyebb lett. Egy mesterember, aki súlyt hagy maga után, az még csak hagyján, de aki viszi is? Az már majdnem… gravitációellenes.”
A kalapos hölgy keserűen felnevetett. Arcán a csalódottság egyfajta morbid vidámsággá torzult. „És mit visz el? Az én smaragdomat? Talán a bádogbéka, Monsieur Vaneau, nem is egy csere, hanem egy… figyelemelterelés? Miközben mi a Saint-Mireux-i mester fantomjával kergetőzünk, az igazi tolvaj a könnyebb poggyásszal már rég tova libbenhetett volna, talán épp a folyosón, egy meggyőzően unalmas újsággal a kezében!”
Vaneau elmosolyodott, száraz eleganciával. „Kiváló gondolatmenet, Madame. A félrevezetés már-már művészeti ág, különösen, ha ennyi drámai kellékkel van megspékelve. De vegyük fontolóra az Ön smaragdját, és az energikus úr poggyászát. Ha valaki egy nehezebb tárgyat visz el – mint a smaragd melltű –, és helyette egy könnyebbet hagy hátra – mint a bádogbéka –, akkor a bőrönd súlyának nem kellett volna *csökkennie*, hanem növekednie kellett volna, ha abban szállította volna a smaragdot. Vagy legalábbis a békával megközelítőleg azonosnak maradnia. Feltéve persze, hogy a békát *abban* a bőröndben szállították, és nem csak… bedobták utólag.”
Az idős hölgy felhorkant, macskája apró ugrással tért magához. „Akkor tehát valami mást is elvett a bőröndből. Vagy valamit cserélt *benne* a béka mellett. Netán az egész bőröndöt kicserélték, csak mi nem vettük észre?”
„Pontosan,” bólintott Vaneau. „A néma bőrönd titka talán nem a hiányában, hanem a helyettesítésben rejlik. Egy csere, ami nem csak a tárgyak természetét, hanem a súlyukat is megváltoztatta. Valami, ami a csörgés helyett csendet, a súly helyett könnyedséget hozott. Vajon miért?” Vaneau lassan elfordult az ablak felé, tekintetével a távolba révedt. „És ami a legfontosabb, mit rejtegethetett az energikus úr poggyásza, amiért érdemes volt ilyen gondosan manipulálni? És ki az az úriember, akinek nem riadt meg a kezében lévő újság a gravitációtól?”
A vonat ekkor enyhe rántással átsuhant egy hídon, és a táj lassan átváltozott, újabb, ismeretlen dombok és folyók tűntek fel a távolban, mintha a rejtélyek is új formát öltöttek volna. Közeledtünk Clermont-les-Bois felé, és az izgalom szikrája lassan belepte a fülke utasait.