277/2. A kék szalagos doboz — A bádogbéka üzenete

A bádogbéka még két fémhangú kattanással az idős hölgy kosara mellé lendült, ahol a két macska méltóságteljes megvetéssel mérte végig a hívatlan jövevényt. Monsieur Vaneau higgadtan lehajolt, és két ujja közé csippentette a felhúzható játékot.
– Úgy tűnik, a kincsének kiváló a ruganyossága – jegyezte meg elgondolkodva. – Bár ha jól sejtem, a doboz eredetileg nem egy mechanikus kétéltűt rejtett.
– A smaragd melltűm! – fakadt ki a kalapos hölgy, miközben selyemkesztyűs kezét szorongva a mellkasára szorította. – Csak a valcourti peronon nyitottam ki a táskámat egyetlen pillanatra, míg a jegyemet kerestem! Hogyan lehetséges ez?
– A mozdulat gyorsasága és a bádogbéka tömege alapján a csere szinte észrevehetetlen volt – felelte Vaneau, miközben a tépett papírt tanulmányozta. – Az elkövető nem csupán udvarias a „Köszönöm” felirattal, de kitűnő stílusérzékkel is bír. Egy békát hátrahagyni meglehetősen teátrális.
– Végre egy tolvaj, aki értékeli a jó nevelést – bólintott az idős hölgy, miközben visszaigazította a takarót a kosarára. – Bár a macskáim határozottan a csendesebb bűncselekményeket preferálják.
– Ne csüggedjen, Madame – fordult Vaneau a megdöbbent kalapos hölgyhöz. – A rugós szerkezet apró karcolása a bádog hasán egy igen sajátos műhelyre utal. A tolvaj alighanem közelebb van, mint gondolná.