276/5. A hangos hiány — A zörgő csend

A fiatal férfi, miután elhagyta Madame Dubois fülkéjét, és megfigyelte a csörgő poggyász tulajdonosát, lassú, megfontolt léptekkel közelebb mozgott az energikus úrhoz. Az idős úr, akinek arcán a kapkodás és némi aggodalom keveredett, újabb kétségbeesett kísérletet tett, hogy a zajos bőröndöt a poggyásztartóra gyömöszölje. A bőrönd, dacosul, csak még hangosabban csörgött.
„Tudja, Vaneau úr,” – kezdte Dubreton úr, akinek türelme már vékony jégen táncolt – „én egyszerű detektív vagyok. Számomra egy csörgő bőrönd az, aminek hangos a tartalma, és valószínűleg rosszul van elpakolva. Nem a belső üresség szimfóniája.”
Monsieur Vaneau halványan elmosolyodott. „De Dubreton úr, a legszebben zenélő instrumentumok is üresek belül, és mégis a hiányukból fakad a hangjuk. A zörgés épp azt üzeni, hogy valaminek rendben kellene lennie, de mégsem. Talán egy elveszett ritmus keresi a helyét, vagy egy hiányzó alkatrész.”
Laurent kalauz, aki már rutinszerűen ingatta a fejét Vaneau úr filozofikus megjegyzéseinél, mélyen felsóhajtott. „Remélem, ez a ritmus nem tartja majd ébren az utasokat Beaumonthoz közeledve. Valcourt után alig vártam, hogy a hálókocsi a szokásos, csendes döcögéssel ringasson minket álomba.”
Az energikus úr eközben, mintha csak Vaneau szavait hallotta volna, hirtelen elengedte a bőröndöt. Az lebillent a tartóról, és egy tompa puffanással ért földet, de a csörgés valahogy… elhallgatott. A fiatal férfi szeme elkerekedett. A korábban harsány zörgés most egy furcsa, feszült csendbe fulladt. Mintha a hiány most valóban suttogna, sokkal beszédesebben, mint a zaj.
„Lám,” – mondta Vaneau úr, szinte észrevétlenül – „a bőség hangosabb volt, de a hiány most sokkal beszédesebb. Kérdés, mit üzen ez a hirtelen csend. Vajon megtalálta a ritmusát, vagy csak elrejtőzött?”