276/1. Új rejtély a hálókocsin — Kíváncsi pillantások

„Nos,” szólalt meg Monsieur Vaneau, elrendezve az asztalon maradt papírtekercseket, „az emberi fantázia gyakran bonyolultabb, mint a valóság. Kár, hogy a poggyászos úr nem volt hajlandó ezt korábban belátni.”
Monsieur Dubreton felsóhajtott, mintha csak akkor engedné ki a levegőt, amit az egész ügy alatt visszatartott. „Micsoda zűrzavar! És mindössze egy… egy cserebizonylatért és némi áruért?”
Laurent kalauz megrázta a fejét. „A szívem majd kiugrott a helyéből, Monsieur Vaneau. Azt hittem, valami borzalmas fenyegetés lappang a dobozban.”
Vaneau halkan elmosolyodott. „A fenyegetés gyakran a várakozásban rejlik, kedves kalauz úr. A hamis ígéret, melyet a rettegés táplál.”
Miközben a három férfi lassan visszanyerte nyugalmát, a folyosóról halk lépések zaja hallatszott. Egy fiatal férfi, szokatlanul kevés poggyásszal, de annál nagyobb kíváncsisággal a tekintetében, lépett be a hálókocsi terébe. Pillantása megakadt a fülkében ülő Vaneau-n, majd Laurent kalauzon, mielőtt továbbhaladt volna, mintha egy láthatatlan fonal húzná előre.
Vaneau alig észrevehetően biccentett Dubreton úr felé. A szerelvény zökkenőmentesen haladt, a Valcourt-i események egyre távolabb estek, és a vonat most már egy új, ismeretlen cél felé robogott, magával víve a frissen érkezett, szemlélődő csendet.