275/7. A kattogó üzenet — A végső akkord

Monsieur Vaneau óvatosan egymás mellé simította a két papírtekercset a fülke kisasztalán. Dubreton úr és Laurent kalauz fojtott lélegzettel hajoltak a lapok fölé, míg az energikus, csörgő poggyászos úr lassan hátrálni próbált a folyosó iránya felé.
„Mindannyian azt hittük,” kezdte Vaneau higgadt, kimért hangon, „hogy a szerkezet makacs kattogása egy rejtjelezett bombát vagy veszélyes üzenetet jelez. A félrevezetés mesteri volt: az ingadozó ritmus csupán a figyelem elterelésére szolgált. A doboz nem robbanóanyagot rejtett, hanem egy finom időzítőt, ami a hamis pecsét feltörésének pontos pillanatát mérte.”
Laurent kalauz értetlenül hunyorgott. „És a zsebemben talált tekercs, Monsieur?”
„A legkisebb részlet árulta el az igazságot,” mosolyodott el halkan Vaneau. „A Saint-Mireux-ben csúsztatott tekercs a cserebizonylat. Az elkövető a kattogással keltett pánikot, hogy a zűrzavarban kicserélje a táskák tartalmát.”
Vaneau épp kimondta volna az elkövető nevét, amikor a szerelvény hirtelen nagyot fékezett. A csészék megcsörrentek a tálcán, s a vonat lassan begördült Valcourt állomásra.
Az ajtók kinyíltak, és a peronon várakozó helyi nyomozók léptek a kocsilépcsőre. A vezetőjük határozottan a csörgő poggyászos úr felé fordult:
„Letartóztatom Önt a törvény nevében, csempészet és szándékos megtévesztés ügyében.”
„...amelyet a doboz kettős aljába rejtett,” fejezte be Vaneau a mondatát, mintha a hatóságok az ő végszavára érkeztek volna.
A letartóztatottat elvezették. A szerelvény lassan kigördült az állomásról, az ajtók becsukódtak, s a folyosón egy új utas bukkant fel, aki túl kevés poggyásszal, de szokatlanul kíváncsi tekintettel lépett a hálókocsi felé.