275/6. A kattogó üzenet — A kettős előadás

Laurent kalauz közelebb hajolt a kattogó szerkezethez. „De hisz ez… ez nem is egyenletes, uraim! Van benne valami recsegés, mintha egy apró szellem kopácsolna belülről, és mégsem tudná eldönteni, hogy hova is kopácsoljon pontosan. Mintha sürgetne, de zavarba ejti a karmestert!”
Dubreton úr felmordult. „A szellemek ritkán használnak rézfedéllel ellátott mechanizmusokat, Laurent. De az ingadozó ritmus… igen, ez már gyanúra ad okot. Mintha egy kódolt üzenet ritmusát hallanánk, ami szándékosan téveszt meg minket.” Visszafordult a dobozhoz, és óvatosan illesztette a csavarhúzót egy apró bevágásba.
A zaklatott utas, aki eddig a falnak támaszkodva figyelt, most hirtelen előredőlt. „Üzenet? Ki, kinek küldene ilyen kattogó üzenetet? Ez… ez abszurd! Biztosan csak egy hibás, régi óramű. Talán valami… robbanóanyag… nem gondolják?” A hangja elvékonyodott a félelemtől.
Monsieur Vaneau nyugodtan kortyolt a kávéjából. „Néha a legabszurdabb eszközök szolgálnak a legkomolyabb célokra, monsieur. Egy robbanóanyag ritkán próbálja megtéveszteni a hallgatóját ingadozó ritmusokkal. Inkább a figyelemfelkeltés, mint a detonáció a célja.” Elővette régi, ezüst zsebóráját, egy pillanatra nézte, majd visszatette. „Pontosan húsz perc múlva érkezünk Valcourt állomásra. Mire megérkezünk, Dubreton úr fel is töri a titoktartási fogadalmát. Vagy legalábbis a doboz pecsétjét.”
Dubreton úr felnézett, arcán diadal. „A pecsét megtörve, Monsieur Vaneau! Egy apró csapda volt! De a titok még vár ránk. Egy feltekert papírdarab lapul odabent, a szerkezet rejtett zugában. Mintha a doboz maga adná át a stafétabotot.”
Laurent kalauz szélesre nyílt szemmel bámult, majd hirtelen a zsebébe nyúlt. „Szent ég! Egy hasonló, de kisebb tekercs lapult a zsebemben, amit az előző állomáson, Saint-Mireux-ben találtam. Azt hittem, valaki elhagyta. Lehet, hogy ez a „karmester” kettős előadást tart?”