274/5. A zörgő kincs — A felszabadult illat

Laurent kalauz mélyen beszívta a levegőt, majd gyanakvóan nézett Vaneau-ra. „Monsieur Vaneau, ez az illat… nem mandarin. Inkább olyan, mintha valaki egy elfeledett, fanyar gyümölcsöt próbálna meggyőzően édessé tenni, és közben felrobbanna egy vegyület.”
Vaneau bólintott, tekintete továbbra is a fülke ajtaján pihent. „Pontosan. A sziszegés, a zörgés, a ritmusváltás, és most ez az illékony aroma. Nem egy szövőgép vagy egy leeresztő játék. Sokkal inkább egy gondosan megtervezett folyamat, amely most érte el a célját. Az idős hölgy dobozai, Laurent, nem csupán holmikat rejtettek. Azok tárolóedények voltak. A konyhai időzítő pedig nem a vacsorát jelezte, hanem egy kémiai reakció elindítását, vagy éppen leállítását. A lepecsételt csomagok a biztosítékot jelentették arra, hogy a tartalmuk csak a megfelelő pillanatban kerüljön a levegőbe.”
Laurent tágra nyílt szemmel hallgatta, ahogy Vaneau nyugodt hangon fejtette fel a rejtélyt. A folyosón eközben egyre többen gyűltek össze, vonzotta őket a különös illat és a detektív magyarázata. „De mi céllal, Monsieur Vaneau? Milyen vegyület lehet az, ami ennyi bonyodalmat ér?”
Vaneau ekkor elővette régi ezüst zsebóráját. Kinyitotta, és egy pillanatig nézte. „Pontosan tizenkét perc múlva Beaumont állomásra érkezünk.” A tekintete felemelkedett, és körbemutatott a jelenlévőkre. „A félrevezetés az volt, hogy egy ártatlan idősekhez köthető tevékenységet láttunk a zajokban. Pedig az apró, finom sziszegés már az elején jelezte: egy zárt rendszer nyomáskiegyenlítése zajlik, ami egyre kontrolláltabbá vált. A korábbi zörgések a dobozok mozgatásával, előkészítésével függtek össze, nem pedig holmi felhúzható játékokkal. A mostani, fanyar, mégis édeskés illat pedig egy kísérlet eredménye. Egy kísérleté, melynek célja…”
Ebben a pillanatban a vonat hirtelen nagyot fékezett, poharak csörrentek, és a szerelvény rántva begördült Beaumont állomásra. Az ajtók kinyíltak, és a peronon már várakozó két helyi nyomozó lépett be. A vezetőjük körbenézett, majd az idős hölgy fülkéje felé mutatva megszólalt:
„Letartóztatom Önt a törvény nevében, a tiltott illatanyagok előállítása és szállítása ügyében.”
Vaneau eközben befejezte a mondatát, mintha meg sem szakították volna. „…egy új, erősen addiktív szer titkos előállítása és terjesztése volt, amelyet az idős hölgy a vonat mozgását kihasználva akart inkubálni és eljuttatni a következő állomásra.”
A letartóztatottat elvezették. Az utasok egy része leszállt, mások felszálltak. Egy szürke köpenyes új utas, akinek tekintete kissé zaklatott volt, sietve lépett be a kocsiba, miközben egy másik, hasonlóan reményteljes arckifejezésű utas túl sok csomaggal botorkált el mellette. Laurent kalauz fellélegzett, és a vonat ajtajai becsukódtak. A szerelvény elindult a következő állomás felé, magával víve az új érkezőkkel együtt a következő rejtély első, még jelentéktelennek tűnő mozzanatát.