274/1. A zörgő kincs — Bevezető ritmusok

A vonat alig hagyta maga mögött Courtenay-t, ritmikus zúgása ismét kényelmes ütemre váltott, amikor Laurent kalauz olyan sóhajt engedett ki, amely akár egy kisebb léggömböt is felfújt volna. „Micsoda nap! Mandulaillat, mérgek… az ember már szinte kezdi megszokni, hogy minden állomáson egy újabb dráma várja.”
Monsieur Vaneau, aki épp elnézte a távolodó peron ürességét, halványan elmosolyodott. „A megszokás a hanyagság első lépcsőfoka, kedves Laurent. Különösen, ha a drámák mindig valami újdonsággal szolgálnak.” Tekintete máris a folyosó felé vándorolt, ahol egy idős hölgy éppen két, méretes, meglehetősen zajos dobozzal küszködött, miközben próbált egy fülkébe bejutni. A dobozokból olyan egyenletes, halk zörgés hallatszott, mintha valami rendkívül törékeny, vagy épp rendkívül ideges lény lakna bennük.
„Oh, Madame Dubois!” – kiáltotta Laurent, sietve segíteni a hölgynek. „Engedje meg! Ugyan mit hozott magával, annyi csörömpölést?”
Madame Dubois, akinek az arca valóban rejtélyes izgalomról árulkodott, de most inkább a fizikai megerőltetéstől volt kipirulva, szuszogva válaszolt. „Csak néhány apróság, kalauz úr! Felszálltam Beauregard-ban, és sietnem kellett. Ezek… nos, ezek kincsnek számítanak!” A dobozokból egy pillanatra fémfény csillant elő, ahogy az egyik kissé kibillent a hölgy kezéből, de Madame Dubois ügyesen visszarántotta.
„Kincs?” – ismételte Vaneau, egy lépéssel közelebb lépve. „Valóban. A kincs természete azonban gyakran rejtélyesebb, mint a megszerzés módja.” A zörgés pedig valahogy nem aranyra vagy drágakőre utalt, sokkal inkább apró, precíziós szerkezetekre, vagy – ahogy a kalauz is utalt rá – valami élőre.
Laurent, aki végre besegítette a hölgyet a fülkéjébe, letörölte a homlokát. „Remélem, ez csak egy újabb, ártatlan madárketrec, Monsieur Vaneau. Mert az én szívem már nem bírja a ciánhidrogénes izgalmakat.”
Vaneau elgondolkodva bólintott. „A béke vágya tiszteletreméltó, Laurent. De a vonat, úgy tűnik, szereti a ritmust. És az, ahogy azok a dobozok zörögnek, túl szabályos ahhoz, hogy csak madárhang legyen. Talán egy finoman hangolt mechanizmus, ami most indult el Beauregard-ból, és célja van a messzeségben.” A vonat rázkódott egyet, ahogy a sebessége tovább nőtt, mintha maga a szerelvény is egyetértene a rejtély kezdetével.