272/1. A fátyolos hölgy kalitkája — Ritmusos gyanú a hálókocsiban

A szerelvény lágyan ringatózva hagyta el Villenauxe peronját, s vette az irányt Varennes-sur-Loire felé. Laurent kalauz még mindig a homlokát törölgette a legutóbbi letartóztatás izgalmaitól, ám a tekintete már az új utas fülkéjére tapadt, ahonnan ütemes nesz szűrődött ki.
– Monsieur Vaneau – suttogta a kalauz feszülten. – Az a kattogás... Ez nem egy kanári hangja. Hacsak nem egy falábú kanáré, rendkívül akkurátus ritmusérzékkel.
Vaneau komótosan kortyolt a teájából, arcán a megszokott, fenséges nyugalommal.
– Kedves Laurent, a természet produkál furcsaságokat. Habár be kell látnom, viszonylag kevés madarat kell felhúzni sárgaréz kulccsal háromóránként.
– Ön szerint veszélyes lehet? – kérdezte a kalauz, miközben hátrébb lépett egy ütemesebb koppanásnál.
– Csak akkor, ha elfelejtik megkenni gépzsírral – felelte a detektív szárazon.
Ebben a pillanatban a fátyolos hölgy fülkéjének ajtaja hirtelen kivágódott. A nő kesztyűs kezeivel a torkához kapott, fátyla mögül fojtott sikoly hallatszott.
– Segítség! Ellopták! – kiáltotta kétségbeesetten.
Vaneau egyetlen elegáns lépéssel közelebb lépett. – Mit tulajdonítottak el, mademoiselle?
– A szentpétervári mechanikus csalogányomat! Egy vagyon ér! – zokogta a hölgy, és lerántotta a selyemkendőt a kalitkáról.
A kalitka alján, a míves aranyrudak között azonban nem a drágakövekkel kirakott műmadár ült, hanem egy vaskos, hangosan kattogó konyhai időzítő, amelyből egy vörös zsinór vezetett egy lepecsételt fadobozba. A valódi rejtély ezzel kezdetét vette.