270/9. Nyomok a hatos fülkénél — Hűvös pillantások a folyosón

Monsieur Vaneau óvatosan betette a rézhengeret Laurent kiszélesedett zsebébe, majd kilépett a fülke folyosójára. A szűk átjáróban még érezni lehetett a mentás teagőz halvány illatát.
– A hatos fülke, mondja? – kérdezte a detektív halk, derűs hangon, miközben igazított egyet a kabátja hajtókáján. – A feszültség, kedves Laurent, egy rendkívül költséges emberi szokás. Előbb-utóbb meglátszik az arcvonásokon.
– Az úriember az imént fordította el a fejét, amikor felé indultam – suttogta a kalauz, és gyanakvóan méregette a zárt ajtókat. – Azt állítja, csak a kalapját keresi, de már kétszer cserélt helyet.
Ebben a pillanatban a hatos fülke ajtaja halk kattanással résnyire nyílt. Egy magas, kalapos utas lépett ki a folyosóra, aki ijedten megtorpant, amint meglátta a hűvösen mosolygó Vaneau-t és a mögötte várakozó fiatal hölgyet.
– Keres valamit, uram? – kérdezte Vaneau szelíden, mintha csak az időjárásról érdeklődne. – Esetleg egy apró, üreges fémcsövet, amely a névtelen megbízók iránt vonzódik?
A kalapos utas idegesen megigazította a karimáját, és visszalépett egy fél lépést.
– Én... én csak a friss levegőt keresem! Ez a vonat tűzforró, és fogalmam sincs, miről beszél!
– A levegő díjmentes, uram – jegyezte meg Vaneau szárazon. – A tisztázatlan eredetű küldemények viszont meglepően sokba kerülnek.