270/10. A rézhenger rejtélye — Leleplezés Mireval állomáson

Monsieur Vaneau lassan előhúzta a zsebéből régi ezüst zsebóráját, csendes mozdulattal kipattintotta a fedelét, majd óvatosan végignézett a folyosón egybegyűltek arcán.
– Pontosan három perc múlva Mireval állomásra érkezünk – mondta nyugodtan, miközben az óra fedele egyetlen halk kattanással visszazárult. – És ott végre pontot tehetünk erre a rendkívül tanulságos történetre.
– Miről beszél? – hűlt el a kalapos utas, és idegesen hátrafelé lépett.
– A fiatal hölgy azt hitte, a rézhenger csupán a véletlen folytán került hozzá – magyarázta Vaneau szelíden. – Maga viszont, uram, mindent megtett, hogy visszaszerezze a benne rejlő mikroszelepet. A teáskanna gőze nemcsak a rézkupakot mozdította meg, hanem leleplezte a hamis gravírozást is. A zárban maradt apró sárgaréz-forgács pedig félreérthetetlenül elárulta, ki próbálta feszegetni a hatos fülke rekeszét. Az elkövető tehát nem más, mint...
A mondat közepén a szerelvény hirtelen nagyot fékezett. A csillárok megrezendültek, a folyosó falán függő sárgaréz táblák koccanva zörrentek meg, s az Intercontinental Express zökkenve megállott a kivilágított peron mellett. Az ajtó kinyílt, és két egyenruhás helyi nyomozó lépett a kocsi folyosójára. A vezetőjük határozott léptekkel a kalapos utashoz lépett.
– Letartóztatom Önt a törvény nevében, ipari kémkedés és lopási kísérlet ügyében!
– ...a mi derék kalapos barátunk – fejezte be Vaneau mosolyogva, mintha a hatóságok csupán a végszavára vártak volna.
Miután a gyanúsítottat elvezették, Laurent kalauz megkönnyebbülten fújt egyet. A peronról új utasok szálltak fel: egy sötét köpenyes úriember surrant el mellettük, aki egy szokatlanul nehéz, apró fémkazettát szorított a karja alá. Vaneau elégedetten megigazította a hajtókáját, ahogy a vonatszerelvény újra nekilendült a sötétségnek.