270/1. Új rejtély a hálókocsin — Kék füst és sötétség

A kerekek ritmikus kattogása újra átvette az uralmat a fülke felett, ahogy az Intercontinental Express elhagyta Auberoche-t, hogy Saint-Mireux felé vegye az irányt. Monsieur Vaneau kényelmesen elhelyezkedett plüssülésében, és az ablakon túli sötétséget kémlelte. Vele szemben a szürkekendős nő ült, aki görcsösen szorította magához a zümmögő, fém rácsozatú dobozkát. A hang leginkább egy dühös lódarázs és egy rosszul olajozott kávédaráló különös keverékére emlékeztetett.
– Csak nem egy ritka, mechanikus énekesmadár pihen abban a kalitkában? – kérdezte tőle a fiatal diplomata, miközben kíváncsian előredőlt a szemközti ülésről. – Vagy esetleg egy különösen feszült zsebóra?
– Magánügy – suttogta a nő, és még szorosabban ölelte magához a fém vázat. – De ha elhallgat, mindannyiunknak végünk.
Vaneau halvány, megértő mosollyal igazította meg a mandzsettáját.
– A mechanikus szerkezeteknek megvan az a kellemetlen tulajdonságuk, hogy a legváratlanabb pillanatban választják a hallgatást. Bár kétségtelen, hogy a csendes utazásnak is megvannak a maga előnyei.
– Ön nem érti! – sápadt el a nő, miközben a szemei tágra nyíltak a rettegéstől. – Ez nem egy egyszerű óramű. Ez szabályozza a...
Mielőtt befejezhette volna a mondatot, a fémdoboz egyenletes zümmögése hirtelen éles, visító hanggá változott. Fémes kattanás hasított a levegőbe, a doboz teteje felpattant, és sűrű, neonkék füst árasztotta el a fülkét. A következő pillanatban a hálókocsi összes lámpája egyszerre aludt ki, teljes sötétségbe borítva a robogó szerelvényt, miközben a folyosóról egy velőtrázó női sikoly hallatszott.