269/6. A mikroszelep titka — Auberoche-i végkifejlet

Monsieur Vaneau lassan elővette ezüst zsebóráját, halkan kipattintotta a fedelét, majd higgadtan a jelenlévőkre pillantott.
„Pontosan hét perc múlva Auberoche állomásra érkezünk” – jelentette ki szelíden. „És addig éppen elég időnk van helyrerakni a fogaskereket.”
„Micsoda fogaskereket?” – értetlenkedett a fiatalember, miközben az új, zörgő táskás utas óvatosan hátrált egy lépést.
„Mindenki azt hitte, hogy a kedves hölgy brossa csupán egy ártatlan, ketyegő divatékszer, vagy legfeljebb egy csempészett miniatűr óramű” – folytatta Vaneau, s mutatóujjával a tollas kalapos nő felé intett. „A félrevezetés ott rejtőzött, hogy a figyelmünket a puszta kattogás kötötte le. Ám a sárgaréz por, ami a tű mögül hullott, nem kopásból származott. Egy mikroszelep nyomáskiegyenlítő porlasztása volt. És a hölgy brossa nem különálló szerkezet, hanem a távirányító kioldója az úr zörgő táskájában lapuló tartályhoz.”
Az elegáns hölgy sápadtan tátogott, a zörgő táskás úr pedig hirtelen a kilincs felé kapott. Ám mielőtt Vaneau kimondhatta volna a szerkezet megrendelőjének nevét…
A vonat csikorgó fékekkel hirtelen nagyot zökkent. Az ablaküvegek megrezegtek, az utasok önkéntelenül egymásnak tetszettek. Az Intercontinental Express lassan begördült Auberoche csillogó lámpákkal megvilágított peronjára.
A fülkeajtó kinyílt, s két egyenruhás csendőr lépett be, élükön a helyi felügyelővel.
„Letartóztatom Önöket a törvény nevében, tiltott finommechanikai csempészet ügyében!” – harsogta a tiszt, és kattant a bilincs a zörgő táskás úr csuklóján.
„…ahogyan azt a mérnöki precizitás megköveteli” – fejezte be Vaneau a mondatát, mintha a csendőrök pontossága az ő személyes időbeosztását igazolta volna.
A csempészeket elvezették. A peronról egy új utas szállt fel: egy szürkekendős nő, aki egy apró, fémesen zümmögő dobozt szorított a mellkasához. Vaneau elrakta az óráját, az ajtók becsukódtak, s a vonat elindult Saint-Mireux felé.