269/5. A mikroszelep titka — Zörgő poggyászok és gyanús brossok

„Megőrzésre?” – kérdezte a fiatalember, miközben szemével a bross utolsó rándulásait leste. „Egy ilyen gyanús szerkezetet? Madame, ez felér egy vallomással!”
Az elegáns hölgy megtörten roskadt vissza a plüssülésre, kalapján a toll lemondóan kókadt le. „Nem akartam bajt. Azt mondták, csak egy játék. Egy óraműves küldte a testvérének.”
„Egy óraműves, aki szereti a sűrített levegőt és a katonai precizitást” – jegyezte meg Monsieur Vaneau szárazon, zsebre téve az óráját. „Felettébb praktikus ajándék. Különösen, ha el akarják kerülni a vámot.”
Ekkor a fülkeajtó hirtelen kitárult. Egy energikus úr lépett be, akinek mozdulatait fémes csörrenések kísérték a zsebeiből és zörgő bőrtáskájából.
„Elnézést a tolakodásért!” – hadarta vidáman. „De a folyosón olyan átható sárgaréz-szag terjeng, mintha a mozdony költözött volna a folyosóra. Ráadásul ez a táska is folyton ritmust vált!”
„Úgy tűnik, a fülkénk lassan egy órásműhely és egy hangszerraktár keverékévé válik” – mondta Vaneau, szemöldökét felvonva. „Remélem, a poggyásza nem robbanékony.”
„Csak finommechanikai alkatrészek!” – felelte az új kalapos utas, aki reménytelien figyelte az eseményeket, miközben az elegáns hölgy rémülten szorította magához táskáját.
„Nos,” – fordult vissza Vaneau a hölgyhöz – „még a következő állomás, Auberoche előtt tisztázzuk a bross valódi titkát.”