269/3. A tollas kalap rejtélye — A finom szerkezet

„Elmozdult, ugye?” – állapította meg a fiatalember halk, diadalmas suttogással, mintha legalábbis egy elveszett kontinens felfedezését jelentette volna be. „Monsieur Vaneau, látja? A bross nem szimplán ferde. Az a fémkapocs meglazult.”
A tollas kalapos hölgy riadtan kapta a fejét a beszélgetőpartnerek felé, s táskáját feszülten a mellkasához szorította. „Uraim, ha szabad megjegyeznem, felettébb illetlen dolog egy ismeretlen hölgy kalapdíszét ilyen beható elemzés alá vetni.”
„Kérem, fogadja elhűlt bocsánatkérésünket, Madame,” – szólt Monsieur Vaneau rendíthetetlen nyugalommal. – „Fiatal barátom csupán az esztétika rajongója. Én magam pedig a mechanikáé. És az Ön brossa… tíz másodperce ritmikusan halk kattogást bocsát ki.”
A hölgy arca egy pillanatra elfehéredett. Ösztönösen a fejfedőjéhez nyúlt, de a mozdulat félúton megakadt. A vonat zakatolása közepette a bross széléről finom, aranyló porszemcsékből álló csík hullott a hölgy ölévébe.
„Nos,” – morfondírozott Vaneau, miközben a port szemlélte. – „Ugyanezzel a finomságú sárgaréz-porral találkoztunk az imént a táskáknál is. Úgy tűnik, a szerelvény különös vonzalmat táplál a miniatűr óraművek iránt. Következő állomásunk, Saint-Julien felé közeledve talán arra is fény derül, miért hord valaki időzítőt a kalapján.”
A fiatalember elhűlve meredt a hölgyre. „Egy óraszerkezet? A kalapban?”
„Csak egy nagyon apró,” – felelte a hölgy fojtott hangon, és hirtelen felállt. – „De biztosíthatom, semmi köze ahhoz a letartóztatott úrhoz!”