268/5. A sárga por titka — Kattanások Salignac előtt

– Sárgás por? – hajolt közelebb a fiatal, kíváncsi férfi, miközben gyanakvóan hunyorgott. – Ne mondja, hogy ez puskapor! Vagy ami még rosszabb: kénpor! Mindjárt felrobbanunk!
– Ha felrobbannánk, fiatalember, azt már bizonyára észrevettük volna – jegyezte meg Monsieur Vaneau védjegyszerű hidegvérrel, miközben zsebkendőjével finoman letörölt egy porszemet a cipőjéről. – Ez a finom őrlemény sokkal inkább emlékeztet a vad selyemhernyók táplálására szolgáló, szárított eperlevél-koncentrátumra.
– Eperlevél? – horkant fel az új kalapos utas dühösen. – Kérem, én gyapjúkereskedő vagyok, nem kertész! Ez a doboz veszedelmes! Hallják azt a fémhangú kaparászást? Ez nem hernyó! Ez egy pokolgép!
A zaklatott tulajdonos kétségbeesetten szorította magához a ládát, miközben a sárgás por finom felhőben szitált a hálókocsi drága szőnyegére.
– Csak egy kis levegőre van szükségük! – hebegte a férfi dühösen, és ujjai remegve matattak a lakaton. – Ha nem kapnak oxigént, a mechanizmus... vagyis a hernyók... leállnak!
– Érdekes elmélet – bólintott az energikus úr, miközben csörgő táskáját a lába közé szorította. – De ha a hernyóinak tüdő helyett fogaskerekei vannak, akkor magának nem állatkerti gondozóra, hanem egy jó lakatosra van szüksége. Monsieur Vaneau, tegyen igazságot!
Vaneau lassan elővette ezüst zsebóráját, és egy pillanatra rápillantott a mutatókra.
– Pontosan tizenkét perc múlva Salignac állomásra érkezünk – mondta csendesen. – Ahol a helyi hatóságok bizonyára örömmel döntenek majd a hernyók és az óraművek jogi státuszáról. Addig is javaslom, kerüljük a hirtelen mozdulatokat. Különösen a lakat környékén.