268/4. A selyem és a fémcipők — Kattanás a sötétben

– Selyem? – hördült fel az új kalapos utas, miközben dühösen igazította meg meggyötört fejfedőjét. – Azt akarja mondani, hogy ez a gyanús alak egy egész selyemgyárat csempész a hálókocsiban, miközben én a nyugalomért fizettem?
– Ráadásul ritmikus selyemgyárat! – tette hozzá az energikus úr, és dühösen megrázta a saját, csörgő lakattal felszerelt táskáját, mintha csak ritmusszekciót akarna biztosítani a vitához. – Ez a kattogás elviselhetetlen! Ha ezek hernyók, akkor fémcipőt viselnek!
– Ráadásul pontatlan fémcipőt! – csattant fel a fiatal, kíváncsi férfi, akinek az arcára a kezdeti lelkesedés után kiült a feszültség. – Ha ez egy automata, miért nem működik rendesen? Miért kell ezt a fülsiketítő zajt hallgatnunk?
A zaklatott új utas arca a sápadtból hirtelen vörösbe csapott át. Szorosan magához ölelte a lelakatolt fadobozt, mintha a testével akarná tompítani a makacsul ismétlődő kattogást.
– Ez felháborító! – kiáltotta dühösen. – Nem vagyok köteles elviselni a gyanúsítgatásaikat! Ez egy magántulajdonban lévő, ártatlan óraműves szerkezet!
– ...amely éppen most lépett át a harmadik fokozatba – vágott közbe Monsieur Vaneau, és finom mozdulattal rámutatott a doboz sarkánál lassan szivárgó, sárgás porra. – És ha jól látom, a ritmus változása nem a rugónak köszönhető, hanem annak, hogy a lakói kezdenek kifogyni a türelemből. Akárcsak mi.