267/3. A csörgő titok — Belcastel-i leleplezés

Laurent kalauz bólintott, és sietősen elindult, egy pillantást vetve a folyosó távoli végére, ahol az energikus úr épp eltűnt. Monsieur Vaneau eközben visszafordult, és az-uj-kalapos-utasra nézett, aki még mindig vörös fejjel toporgott.
„Egy vagyon! Azt mondja!” – mormogta Vaneau, majd lassan előhúzta ezüst zsebóráját. – „Pontosan tíz perc múlva Belcastel állomásra érkezünk.”
Az-uj-kalapos-utas még szólni sem tudott, mire Vaneau folytatta: „Látja, uram, a tolvajlás művészete gyakran a figyelemelterelésről szól. Az ön `teátrális lakattal` ellátott üres fadoboza tökéletes manőver volt. Olyan, mint egy ügyes bűvész, aki az egyik kezével integet, miközben a másikkal elrejti a trükk lényegét.”
A fiatal-ferfi-kivancsi, akinek kíváncsisága még az-uj-kalapos-utas dühét is felülírta, odalépett. „De hát… mi volt akkor a lényeg, Monsieur Vaneau?”
„Nos, a selyemhernyó-gubók. Ritka áru. De a gubók nem csörögnek. Különösen nem úgy, mint fémhengerek egy drótozott ládában.” Vaneau elegánsan felemelte a mutatóujját. „És itt jön a kulcs: a tolvajunk, aki oly sietve elhaladt a folyosón, nem a gubókat lopta el, hanem épp ellenkezőleg: a gubók eltűnése volt az, amivel el akarta terelni a figyelmet a *valódi* rakományáról. Az elbereni széfnyitó hengerekről.”
Laurent kalauz ekkor tért vissza, arcán meglepetés és egy csipetnyi zavar. „Monsieur Vaneau, az az energikus-ur-csorgo-poggyasszal… épp a poggyászát próbálta áttenni egy másik fülkébe. És a ládája… valami nagyon nehéz van benne. És nem selymes.”
Vaneau elmosolyodott. „Ah, Laurent, mint mindig, ön a tökéletes előkészület a nagy fináléhoz.”
Ekkor a vonat hirtelen egy nagyot fékezett, poharak csörrentek, és a szerelvény lassan, komótosan begördült Belcastel állomásra. Az ajtók kinyíltak, és a peronról két helyi-nyomozok, élükön egy morgós tekintetű főfelügyelővel, lépett be a folyosóra. A főfelügyelő körbenézett, tekintetével megkereste az energikus-ur-csorgo-poggyasszalt, aki épp sikertelenül próbált beleolvadni a háttérbe a folyosó végén, a csörgő láda mellett.
„Letartóztatom Önt a törvény nevében, az elbereni széfnyitó hengerek csempészetének ügyében” – mondta a felügyelő, és intett két emberének.
„…amit egyébként a selyemhernyó-gubók eltűnésének meséjével próbált álcázni” – fejezte be nyugodtan Vaneau, mintha csak egy pontot tett volna egy rendkívül elegáns mondat végére.
Az energikus-ur-csorgo-poggyasszalt, aki sápadtan tiltakozott, elvezették. Az-uj-kalapos-utas döbbenten állt, majd lassú megértéssel bólintott. Néhányan leszálltak, mások felszálltak. Egy fiatal nő, aki egy túlságosan is nagynak tűnő, festett vászontekercset cipelt, épp nehezen próbálta betuszkolni a csomagtartóba. Monsieur Vaneau csak figyelte. A vonat ajtajai becsukódtak, és a szerelvény elindult a következő állomás felé.