266/6. Fémes dallamok — Saint-Mireux-i átutazók

A vagon ajtaja sziszegve csúszott félre. A helyi főfelügyelő lépett be elsőként, vállán a Saint-Mireux-i köd nehéz cseppjeivel, arcán pedig azzal a végtelenül megviselt, fáradt kifejezéssel, amely csak azokra a vidéki rendőrökre jellemző, akiknek túl gyakran kell elegáns hálókocsikban nyomozniuk.
– Letartóztatom önt a törvény nevében, az elbereni banki széfnyitó hengerek csempészésének ügyében – mondta fásultan a főfelügyelő, egyenesen a sarokba húzódó, zaklatott utas felé nyújtva a bilincset.
– …és a hálókocsi fűtésrendszerének sajnálatos túlterheléséért – tette hozzá Monsieur Vaneau rendkívül higgadtan, miközben hanyagul megigazította selyem nyakkendőjét. – A fizika törvényei ugyanis, ellentétben a banki szabályzatokkal, nem ismernek haladékot.
Miután a gyanúsítottat levezették a peronra, a feszültség lassan elpárolgott a folyosóról, de a megálló nem maradt üresen. A felszálló utasok között egy fiatal hölgy bukkant fel, aki riadtan szorongatta csipkés selyemkesztyűjét, szorosan egy energikus úr nyomában. Utóbbi mögött a hordár egy rendkívül gyanúsan csörgő poggyászt egyensúlyozott. Mindketten úgy tekintgettek körbe, mintha nem is utazni, hanem menekülni készülnének.
Monsieur Vaneau óvatosan elővette régi ezüst zsebóráját, kinyitotta, egy pillanatig nézte, majd nyugodtan megszólalt:
– Pontosan huszonkét perc múlva Aulnay-les-Forges állomásra érkezünk.
Ám az új utasok csörgő poggyászából kiszűrődő fura, ritmikus fémes koccanás máris egészen más típusú utazást sejtetett.