266/4. A gőzszelep titka — Saint-Mireux felé

Laurent elsietett a jégvödörért, a zaklatott utas pedig olyan hevesen markolta a térdét, hogy a nadrágja szövete majdnem kiszakadt.
– Uram, maga őrült! Ha hirtelen hideg éri a szelepeket, a túlnyomás azonnal tönkreteszi a belső mechanikát! – nyögte fojtott hangon a férfi, miközben kétségbeesetten próbálta eltakarni a dobozt.
– Milyen szerencse, hogy a fizika törvényei tekintettel vannak a VIP hálókocsik nyugalmára – jegyezte meg higgadtan Monsieur Vaneau, s finom selyemkendőjével óvatosan megtörölte a fadoboz melegedő sarkát. – A jelenség nem robbanásveszélyes, kedves uram. Csupán egy kissé túlbuzgó elbereni nyomásrögzítőről van szó, amelyet sűrített gőzzel és rugós óraművel táplálnak.
A fülke ajtaja ekkor kissé megnyílt, s a szomszédos fülkéből a fiatal, kíváncsi utas dugta be a fejét, izgatottan igazgatva a szemüvegét.
– Elnézést a zavarásért, de hallottam a sziszegést... Ez esetleg egy túlhevült pneumatikus kódfejtő szerkezet?
– Egyelőre leginkább egy rendkívül zajos kávéfőzőre hasonlít – felelte Vaneau halvány, száraz mosollyal. – Bár úgy sejtem, útitársunk dr. Kroll nevében nem csillagászati adatokat szállít, hanem az elbereni bankház hiányzó széfnyitó hengereit.
A zaklatott utas arca teljesen elfehéredett, s hátrahőkölve roskadt az ülésre.
– Ezt... honnan tudhatná?
– A doboz sarkán lévő rézöntvényen ott áll a banki levéltár bélyegzője, a gőz szaga pedig összetéveszthetetlen a páncéltermekben használt tisztítóolajéval – magyarázta a fődetektív, majd nyugodt mozdulattal előhúzta régi ezüst zsebóráját. Kinyitotta, egy pillanatig nézte a számlapot, majd megszólalt: – Pontosan kilenc perc múlva Saint-Mireux állomásra érkezünk.