265/2. A fuvola kattanása — Feszültség a fülkében

A vonat finom döccenővel vette a kanyart, s az ezüstfuvola oldalán egy apró, rejtett nyílás pattant ki. Nem zene hallatszott belőle, hanem egy halk, fémes kattanás, amit finom papírzörgés követett. Egy apró, összehajtogatott pergamen csúszott a sálak közül a padlóra, éppen Monsieur Vaneau csiszolt cipője mellé.
– Kérem, vigyázzon! – szólalt meg a fiatal hölgy, s selyemsáljait megrebbentve megpróbált előrehajolni, de a kényelmetlen ruharétegek meggátolták a gyors mozdulatban. – Az nem egy egyszerű jegyzet!
– A legtöbb dolog, ami a padlóra esik ezen a vonaton, ritkán egyszerű – jegyezte meg Vaneau szárazon. Meg sem mozdult, csupán a tekintetével kísérte a papírlapot.
Ekkor a fülkeajtó kinyílt, és Laurent kalauz lépett be, kezében a jegykezelő fogóval. Tekintete rögtön a szőnyegen heverő cédulára és a fiatal hölgy kezében csillogó ezüst tárgyra tévedt.
– Bocsánatot kérek – mondta Laurent bizonytalanul. – A következő állomás, Valmeroux előtt nem engedélyezett semmilyen fúvós hangszer használata a VIP-kocsiban. A szabályzat…
– Nem fújtam bele, kalauz úr – vágott közbe a fiatal hölgy hideg eleganciával. – Ez nem hangszer.
– Akkor miért hasonlít megszólalásig egy sípra? – kérdezte az elegáns hölgy gyanakvóan.
– A látszat néha a figyelmetlenség trükkje – válaszolta Vaneau, miközben halk, kimért mozdulattal előrehajolt. – De a papíron lévő számsorok nagyon is valóságosak.