264/7. A fogaskerék kattanása — Belcastel felé

Az elegáns hölgy nem törődött a majomról szóló zagyvasággal. Karcsú ujjaival határozottan a megsárgult térkép közepén tátongó, kör alakú nyílásba illesztette a nehéz rézkereket. A fém apró, tiszta kattanással a helyére ugrott, és a pergamen sarkában futó finom vonalak hirtelen értelmet nyertek: egy bonyolult zárszerkezet koordinátáivá álltak össze.
– Tolvajlás! – visította az energikus úr, és vadul előrevetette magát, hogy visszarántsa a papírlapot. – Ez magántulajdon! A majom magántulajdona!
A könyvhalmokkal utazó nő azonban résen volt. Egyetlen könnyed, mégis ellentmondást nem tűrő mozdulattal az úr és a hölgy közé csúsztatott egy vaskos, bőrkötéses enciklopédiát. Az energikus úr tehetetlenül ütközött neki a nehéz kötetnek, amelynek címe – „A mechanika története a tizenhetedik században” – különös iróniával világított a folyosó halvány fényében.
– Azt hiszem, a majomnak most nincs szüksége erre a biciklire – jegyezte meg a könyves asszony derűsen.
Monsieur Émile Vaneau ekkor lassan, elegáns mozdulattal a mellényzsebéhez nyúlt. Elővette régi, ezüst zsebóráját, egy halk pattanással felnyitotta a fedelét, és egy pillanatig némán nézte a számlapot. Az óra mutatói finoman ketyegtek a hirtelen beállt csendben.
– Pontosan tizenkét perc múlva Belcastel állomásra érkezünk – mondta Vaneau, miközben lecsukta a zsebórát, és tekintetét az energikus úr verítékes arcára emelte. – Ott pedig a helyi hatóságok rendkívül kíváncsiak lesznek arra, hogyan került egy állami levéltárból származó kódolt térkép és annak kulcsa egy vándorló cirkuszi társulat nem létező kelléktárába.
Az energikus úr szája tátva maradt, miközben csörgő poggyásza halk fémes zörrenéssel koccant a fülke padlójához.