264/1. Az antik térkép — Verdon utáni csend

A vonat lassan elhagyta Verdon-sur-Mer állomást, zökkenője elnyelte a peronról elhangzó utolsó utasításokat. A helyi főfelügyelő, aki az imént még a letartóztatási parancsot szorongatta, most a fülke ajtajának támaszkodva fújta ki magát. „Nos, legalább egy ügy lezárult” – motyogta, a kalapját igazgatva. „Csak azt sajnálom, hogy Vaneau úr nem fejezhette be a mondatát a csempész nevét illetően. Bár, a helyi kollégáim, úgy tűnik, elég jól informáltak voltak.”
Vaneau, mintha csak egy elegáns bálon cserélne szót a parkett örömeiről, halványan elmosolyodott. „A nevek csupán címkék, felügyelő úr. A motivációk és a módszerek azok, amik igazán érdekesek. Arról nem is beszélve, hogy a rendőrség mindig elképesztő pontossággal érkezik, amikor már minden a helyére került.” Egy pillanatra a fiatalemberre nézett, aki még mindig a folyosón toporgott, majd a tekintetét az ablakon túli, elsuhanó tájra szegezte.
A folyosón eközben új élet kezdődött. Az elegáns hölgy, aki a peronon tűnt fel, most a VIP hálókocsi kényelmesebb zugai felé tartott, kezében egy tekercselt, antik térképpel, melyet szinte féltve szorongatott. Mögötte egy túlságosan is energikus úr igyekezett átvergődni, akinek a feje búbjáig pakolt bőröndjei olykor veszélyesen billegtek, mintha önálló életre keltek volna. Minden egyes zökkenésnél halk csörömpölés hallatszott a poggyászából, mintha egy miniatűr harangjáték utazna vele.
„Kérem, vigyázzon a holmijaival!” – kiáltotta egy asszony egy fülkéből, aki épp a könyveit próbálta rendszerezni. Az energikus úr csak bocsánatkérően elmosolyodott, de a szeme már az elegáns hölgy felé kerekedett, aki épp egy üres fülke előtt állt meg. Vaneau ezt mind csendesen figyelte, egy apró ránc jelent meg a homlokán. Az antik térkép, a csörömpölő bőrönd, az ideges asszony – a vonat ismét a maga rendjében zötykölődött Saint-Rémy-sur-Loire felé, de a csendben valami új, még megfoghatatlan dallam kezdett kibontakozni.