263/3. Az ezüst medál — A csempész leleplezése

Vaneau, a gyufa utolsó pislákoló fényénél, óvatosan felemelte a sötétkék kabátos úr kezéből a sistergő fémdarabot. Az valóban egy kis, bonyolult szerkezet volt, mintha valami zsebóra-méretű rádióadó lett volna, amelyet egy ezüst medálba rejtettek. A fiatalember még mindig a fülkéjéből kukucskált, a főfelügyelő pedig, miután rájött, hogy a világvégét megint elhalasztották, kissé kényelmetlenül kezdett fészkelődni.
„Látja, felügyelő úr,” – kezdte Vaneau, miközben a szerkezetet a tenyerén forgatta, „ezzel a kis „csodával” a mi elájult barátunk nem a Kék Szirén énekét próbálta előhívni, hanem valami sokkal prózaibbat: zavart kelteni a vonat elektromos hálózatában.”
A főfelügyelő értetlenül pislogott. „De miért?”
Vaneau ekkor, a sötétben is látható higgadtsággal, elővette régi ezüst zsebóráját. Kinyitotta. Egy pillanatig nézte a számlapot, majd nyugodtan megszólalt: „Pontosan nyolc perc múlva érkezünk Verdon-sur-Mer állomásra. Addigra talán mindannyian megértjük, hogy a „fekete kalap” felirat és a furcsa ábrák a sietős fiatalember lapjain, valamint ez a kis ezüst medál, egy gondosan megtervezett zavarkeltés részei voltak. Egy kísérlet, hogy a sötétség leple alatt valami elinduljon, vagy épp ellenkezőleg, valami rejtve maradjon.”
„De mi rejtve?” – kérdezte a fiatalember, aki már a folyosóra is merészkedett.
„A válasz egyszerű, és épp olyan, mint a régi trükk, amikor a bűvész eltereli a figyelmet egy látványos mutatvánnyal, miközben a valódi trükk a háttérben zajlik,” – magyarázta Vaneau. „Ez a medál nem a sötétség, hanem a figyelemelterelés eszköze volt. A valódi cél az volt, hogy a sötétben, a zűrzavarban valaki észrevétlenül… meglépjen, vagy épp csempésszen valamit.”
Épp amikor Vaneau kimondaná az elkövető nevét, a vonat hirtelen nagyot fékezett. Poharak csörrentek, a főfelügyelő pedig majdnem elesett, de szerencsére a fülke falába kapaszkodott. A szerelvény lassan begördült Verdon-sur-Mer állomásra. Az ajtók kinyíltak, és a peronon már várakoztak a helyi nyomozók. A vezetőjük röviden körbenézett, majd az ájult sötétkék kabátos úr felé fordult: „Letartóztatom Önt a törvény nevében, a „Fekete Kalap” kódrendszerrel elkövetett csempészés ügyében.”
Vaneau ekkor, mintha mi sem történt volna, befejezte a mondatát: „…és a mögötte álló, még rejtőzködő megbízója nevében.”
A sötétkék kabátos urat, aki ekkor már kezdett magához térni, elvezették. Néhány utas leszállt, mások felszálltak. Egy elegáns hölgy, aki túlságosan is sietősnek tűnt, belépett a kocsiba, kezében egy különös, antik térképpel. Vaneau csak figyelte. A vonat ajtajai becsukódtak. A szerelvény elindult a következő állomás felé.