261/1. Az elszabadult kotta — Rémület a VIP hálókocsiban

– Monsieur Vaneau, ha még egy csempész felbukkan ezen a folyosón, esküszöm, átigazolok a postakocsi-szolgálathoz – suttogta Laurent kalauz, miközben zsebkendőjével a homlokát törölgette. – Ott legfeljebb a levelek esnek áldozatul a rágcsálóknak.
– A rágcsálók ritkán csempésznek svájci órákat, Laurent. Bár kétségkívül pontosabb fészket építenek – jegyezte meg Monsieur Vaneau száraz eleganciával.
Tekintete a fülke melletti sarokba meredt, ahol az új hegedűs utas ült. A férfi görcsösen szorította magához a hangszer tokját, és olyan sápadt volt, mintha az imént látta volna a saját kísértetét. Amikor a nyugalmazott detektív rálépett a puha szőnyegre, az utas valósággal összerezzent.
– Önnek is nehéz a dallam, uram? – kérdezte tőle Vaneau, finoman a hegedűtokra mutatva.
– Csupán... a lámpaláz – dadogta a férfi, miközben torkát köszörülte. – A fellépések előtt mindig úrrá lesz rajtam a hidegrázás.
– Úgy remeg a vonója nélkül is, mintha vibratót gyakorolna – súgta oda Laurent a detektívnek.
A vonat ekkor zökkenőmentesen gyorsított fel, magunk mögött hagyva Saint-Mireux fényeit, Lainville irányába robogva. Ám a békés suhanást hirtelen éles, fémes csattanás törte meg a folyosó végéről. A szürke kabátos úr fülkéjéből fojtott kiáltás hallatszott, amit egy nehéz tárgy tompa puffanása követett.
Vaneau szemöldöke lassan megemelkedett. Az új rejtély nem váratott magára: a hálókocsi nyugalma ismét odalett.