260/4. A csempész kálváriája — Új hangok a folyosón

– Ezek... ezek csupán pótalkatrészek a nagybátyám faliórájához! – dadogta a fekete kalapos úr, miközben kétségbeesetten próbálta cipője hegyével visszatolni a szőnyegen szétgurult rézfogaskerekeket.
– Ritka precíz nagybácsi lehet, ha a kalapjában hordja a családi örökséget – jegyezte meg Monsieur Vaneau, miközben finoman megigazította a mandzsettáját. – És feltételezem, a vámmentes behozatal szintén a családi hagyomány része.
Laurent kalauz zsebkendőt vett elő, és rátérdelt a szőnyegre, hogy összegyűjtse a bizonyítékokat. Ebben a pillanatban a folyosó végéről egy új utas botladozott előre, kezében egy kopott hegedűtokkal. Sápadt arcán hideg veríték csillogott, és rémülten meredt a földön heverő fémalkatrészekre.
– Mi... mi történt itt? – suttogta az új hegedűs utas, feszülten magához szorítva a hangszerét. – Csak egy szabad fülkét keresek. Nincs semmi baj, ugye?
– Semmi, ami egy alapos vámvizsgálattal ne lenne orvosolható – felelte Vaneau. Elővette ezüst zsebóráját, egy kattanással felpattintotta a fedelét, majd nyugodtan a kalauzra nézett. – Pontosan nyolc perc múlva Gisors állomásra érkezünk. Laurent, azt javaslom, kísérje a fülkéjébe ezt az úriembert, mielőtt még több alkatrészt veszítene el.
A fekete kalapos férfi vállai megroggyantak, miközben az új hegedűs utas még hátrébb lépett, mintha maga a tok is hirtelen elviselhetetlenül nehézzé vált volna a kezében.