260/1. A nehéz kalapdoboz — Óvatos léptek a folyosón

A zakatoló szerelvény csikordulva hagyta maga mögött Clairval-les-Bains peronját. Monsieur Vaneau megigazította selyem nyakkendőjét, miközben az új utas, a sápadt, sötét kabátos úr elszántan próbálta egyenesben tartani a szemmel láthatóan túlméretezett kalapdobozát.
– Rendkívül szilárd felépítésű kalapja lehet, uram – jegyezte meg Vaneau nyájas mosollyal, miközben végigmérte a férfit. – Vagy esetleg a kalapban lapul egy egész könyvtár?
– Ez csupán egy személyes tárgy, semmi köze hozzá! – felelte a férfi fojtott, ideges hangon, miközben közelebb szorította magához a kemény papírdobozt. – És különben is, miért néz úgy rám, mintha el akarnám lopni a saját fejfedőmet?
Laurent kalauz közelebb lépett, és szigorúan végignézett a jövevényen.
– A hálókocsiban a csend és a rend az első, uram. Bár meg kell hagyni, ez a doboz inkább hasonlít egy kisebb széfhez, mint ruhatári kiegészítőre.
– Valóban – bólintott Vaneau, óvatosan leülve a fülke melletti összecsukható székre. – De ne aggódjon, a vasút biztonságos. Bár Valmont-les-Puits felé közeledve a fém alkatrészek hajlamosak saját életre kelni.
A sápadt utas megriadt, a doboz pedig tompa, fémes koppanással koccant a folyosó korlátjához. Az ajtó mögül egy különös, halk sercegés indult meg, mintha valami visszaszámlálásba kezdett volna a papírfedél alatt.