258/2. A térkép titka — A piros mozdony jele

Monsieur Vaneau elmélyült tekintettel követte a fiatal hölgy tétova lépteit. „Valóban szokatlan,” jegyezte meg Laurent kalauznak. „Mintha maga a papír is rejtene valamit, nem csupán útvonalat. Laurent, észrevette, milyen mereven szorongatja? A térképek általában iránymutatásra szolgálnak, nem pedig… vallatásra.”
Laurent kalauz közelebb hajolt, még az előző incidens utórezgésével a tekintetében. „Aggódom érte, Monsieur. Rettenetesen fél. Monsieur Dubois is ártatlanul csilingelt, aztán…” Egy kézmozdulattal utalt a folyosón zajlottakra. „Talán ez a hölgy is hasonlóba keveredett.”
A fiatal hölgy megtalálta fülkéjét, de az ajtóban megállt. Gyűrött térképére pillantott, majd gyorsan körbetekintett. Ösztönösen félrehúzta a papír egyik sarkát. Ekkor feltárult egy apró, piros jelzés: egy stilizált mozdony egy elmosódott vonal végén, közvetlenül Beaumont előtt.
„No lám, Laurent,” – mondta Vaneau úr, száraz precizitással. „A térkép nem annyira antik, mint gondoltam, vagy legalábbis a bejegyzések nem. Egy mozdony. Beaumont előtt. Az ember azt hinné, a vonat maga is elég mozdony, nem igaz?”
Laurent kalauz ráncolta a homlokát. „Beaumont… az csak a következő állomás. Miért jelölne meg valaki egy vonatot közvetlenül előtte?”
„Nos, Laurent, a kérdés jó,” – válaszolta Vaneau úr. „A válasz azonban nem olyan egyszerű, mint a vasúti menetrend. Talán a hölgy csak tudni szeretné, hol szálljon át. Vagy éppen arra vár, hogy valaki… átszálljon hozzá.”
A fiatal hölgy gyorsan visszahajtotta a térkép sarkát, tekintete idegesen cikázott, majd benyitott a fülkéjébe. A vonat Beaumont felé robogott, a mozdony füttyentése jelezte: az új rejtély már a vonalon van, és nemsokára megállót tesz.