257/3. A csilingelő díszdoboz — Száncsengő a folyosón

A fekete kalapos utas egy határozatlan lépést tett hátrafele, de a szűk folyosón a könyves hölgy torlasza állta útját. Laurent kalauz finoman, de ellentmondást nem tűrően nyújtotta ki a kezét.
– Uram, a hálókocsi szabályzata értelmében minden olyan szerkezetet, amely éjszaka saját szakállára kezd muzsikálni, be kell jelenteni a szolgálatos kalauznál – mondta Laurent, miközben igyekezett rendkívül hivatalosnak tűnni.
– Ez nem muzsikál, ez csak... rezonál! – tiltakozott a sápadt utas, és a kabátja alá próbálta gyömöszölni a dobozt, ahonnan erre válaszul egy újabb éles, kristálytiszta csing hallatszott.
– Érdekes rezonancia – jegyezte meg Monsieur Vaneau, miközben közelebb lépett. – A réz fogaskerekek általában akkor adják ezt a hangot, amikor az időzítő eléri a harmadik fokozatot. Vagy amikor a doboz aljára rejtett rugó megpattan.
– Maga ért az órákhoz? – meredt rá a kalapos férfi, miközben homlokán apró izzadságcseppek megjelentek.
– Csupán a pontatlansághoz van némi érzékem – válaszolta Vaneau csendes mosollyal. – Egy valódi antik óramű ugyanis nem csilingel, amíg a kulccsal fel nem húzzák. Ez a doboz viszont a saját lendületétől szólalt meg, amint ön átlépte a fülke küszöbét.
Monsieur Delaunay, aki eddig a szomszédos ajtó mögül figyelte az eseményeket, most óvatosan kidugta a fejét.
– Esetleg felrobbanhat? – kérdezte reménykedve, mintha egy kis izgalom kifejezetten jót tenne a hosszú utazásnak.
– Attól tartok, uram, a legnagyobb veszély, ami fenyeget minket, egy rendkívül dallamos csalódás – fordult felé Vaneau, majd ismét a sápadt utasra nézett. – Ugye megmutatja nekünk, mi kényszeríti ezt a dobozt a korai fellépésre?