256/5. A mechanikus kalitka — Mágneses kitérők

– Vigyázat, uram, a gőzölgő kamillatea nemcsak forró, de a folttisztítási költségei is rendkívül magasak ezen a vonalon – jegyezte meg Laurent, miközben centiméteres pontossággal egyensúlyozta a tálcát a szürke köpenyes férfi mellkasa előtt.
A gyanúsított feszülten hátrált egy lépést, tekintetével kétségbeesetten keresve a folyosó ablakait.
– Ez felháborító! – méltatlankodott a férfi, miközben megpróbálta elrejteni reszkető kezét a köpenye alatt. – Maguknak nincs joguk itt tartani engem! Én csak egy egyszerű óragyűjtő vagyok!
– Valóban – bólintott Émile Vaneau, miközben elegáns mozdulattal közelebb lépett a kalitkához. – Az óragyűjtők azonban ritkán hangolják a szerkezeteiket a hercegi levéltár mágneses pecsétjeire. És még ritkábban próbálnak meg távozni egy mozgó vonatról az ablakon keresztül, különösen ilyen szélben.
– Talán mégis jobb lenne, ha bilincsbe vernénk – javasolta a fülke sarkából a lainville-i nyomozó, miközben bizonytalanul nyúlt a zsebébe.
– Ó, a fémbilincs most roppant kellemetlen interferenciát okozna – felelte Vaneau száraz mosollyal. – Nézze csak, a sárgaréz madár máris új ritmust vett fel. Ez a dallam már nem Belcastel felé mutat. Sokkal inkább a következő megállónk, Beaumont-en-Argonne vasúti átjáróira figyelmeztet minket. Úgy tűnik, útitársunknak ott lett volna egy igen sürgős, ám meglehetősen illegális átszállása.
A könyvekkel utazó nő óvatosan magához szorította a sérült térképet, miközben a mechanikus madár csőre utolsót kattant, majd hirtelen elnémult.