256/3. A mechanikus kalitka — Sárgaréz léptek a folyosón

A sárgaréz kalitka apró ajtaja egy fémes csattanással kipattant, és a mechanikus madár – amelyről most már végképp bebizonyosodott, hogy egyetlen valódi tollat sem tartalmaz – peckesen kilépett a folyosó szőnyegére. Sárgaréz lábai ütemes, apró kopogással követték egymást, miközben a feje fogaskerekes rándulásokkal fordult balra, majd jobbra.
– Szent ég, ez fel fog robbanni! – kiáltott fel az egyik civil ruhás helyi nyomozó, aki a fülke sarkába hátrálva igyekezett pajzsként maga elé tartani a jegyzetfüzetét. – Ez egy pokoli szerkezet!
– Megnyugtatom, uram – jegyezte meg Vaneau úr, miközben halkan, de határozottan közelebb lépett. – A pokoli szerkezetek ritkán fütyülnek Mozartot ilyen bántóan hamis hangon. Ez legfeljebb a jó ízlés ellen elkövetett merénylet.
A mechanikus madár azonban nem tágított. Apró, sárgaréz áttételei zúgva pörögtek fel, miközben pontosan a könyveket szorongató nő felé vette az irányt. A nő elsápadt, és szorosabban magához ölelte a nehéz, antik térképet, mintha az megvédhetné a fémcsőr közeledtétől.
– Ne engedjék ide! – suttogta reszkető hangon a nő. – Tudja… tudja, mi van nálam!
– Nos – fordult a szürke köpenyes utashoz Vaneau, miközben elővette ezüst zsebóráját, és egyetlen elegáns mozdulattal felpattintotta a fedelét. – Úgy tűnik, a családi ereklyéje rendkívül vonzódik a ritka kartográfiai leletekhez. Pontosan tizenöt perc múlva Belcastel állomásra érkezünk, és attól tartok, addigra a madara teljesen le fogja meríteni a rugóját, ha nem magyarázza meg, miért pont ezt a hölgyet választotta úticéljául.