256/2. A mechanikus kalitka — Fémhangok a folyosón

Vaneau úr kisétált a fülke előterébe, és halkan megállt a szürke köpenyes utas mögött. A kalitkából újra felcsendült a fura, ritmikus csicsergés, amely apró, fémes kattanások kíséretében visszhangzott a folyosó faburkolatán.
– Bocsánatot kérek a tolakodásért, uram – szólalt meg Vaneau úr a tőle megszokott, kimért tónusban. – Ritkán látni olyan kanárit, amely ilyen precíz, négynegyedes ütemben hangszereli a saját dalát.
A szürke köpenyes férfi riadtan rándult meg, és próbálta a kabátja szélével betakarni a rézrácsokat. – Csak egy egyszerű szárnyas, uram! A huzat miatt rekedt a hangja, semmi több.
– Kétségkívül – bólintott Vaneau. – Bár a huzat ritkán hagy sárgarézpor nyomot a kalitka alján. És a legtöbb madár ritkán igényel óraművi felhúzót a szárnya tövénél.
Laurent kalauz a homlokát ráncolta, miközben közelebb lépett. – Uram, a hálókocsi szabályzata szigorúan tiltja a nem regisztrált mechanikus szerkezeteket! Ha az a madár óramű…
– Nem óramű! – vágta rá a szürke köpenyes utas reszkető hangon. – Ez… családi ereklye!
Ebben a pillanatban a kalitka mélyéből éles, fémes zörrenés hallatszott. A sárgaréz figura csőre mozdulatlan maradt, ám a vidám csipogás változatlan ritmusban szólt tovább. Az elegáns hölgy halk sikollyal lépett hátrébb, miközben a folyosó végén a nehéz térképet szorongató nő is megtorpant. A rejtélyes szerkezet elindult a maga útján.