254/4. Az illékony jel — A porba írt titok

Vaneau úr elmosolyodott. „Ah, a suttogás egy zsúfolt teremben. De néha a suttogó maga a terem, nemde? Ideje, hogy a csendes hangok is hallhatóvá váljanak.”
Vaneau úr lassan elővette régi ezüst zsebóráját. Egy pillanatig nézte. „Pontosan hét perc múlva Belcastel állomásra érkezünk,” – mondta nyugodtan. – „És addigra fény derül arra, miért hordja valaki magával a… sárgaréz porát a zsebében.”
„Sárgaréz?” – kérdezte az elegáns hölgy, felhúzva kecses szemöldökét. „De azt hittük, valami titokzatos ipari anyag…”
„És éppen ez volt a félrevezetés zsenialitása, Madame,” – folytatta Vaneau, pillantása az „új kalapos utasra” szegeződött, aki most már érezhetően megfeszült a helyén. – „Azt gondoltuk, a por egy mesterség nyoma. Pedig az illékony jel nem a múltra utalt, hanem a jelenre, és egy nagyon is konkrét cselekedetre. Emlékeznek, amikor az utas a zsebébe nyúlt, és még több por hullott le? A kalapja alól. De nem onnan jött, hanem *oda* tartott.”
„Oda tartott?” – suttogta Laurent kalauz.
„Igen, Laurent. Nem hozta magával, hanem *elvinni*, sőt, *eltüntetni* akarta. A sárgaréz por, amelyet oly gondosan próbált elrejteni, onnan származott, ahol egy értékes, de törékeny tárgyat szándékozott szétszedni: egy régi óra alkatrészeit. Az apró részlet, ami elárulta az igazságot, az volt, hogy amikor a zsebébe nyúlt, nem *vett ki* semmit, hanem mintha *betett volna* valamit. Egy zsebóra fogaskerekeinek finom rezzenését.”
Ekkor a vonat egy éles, rántó fékezéssel torpant meg. Poharak csörrentek. A szerelvény lassan begördült Belcastel állomás peronjára. Az ajtók sziszegve kinyíltak.
A peronon már várakoztak a helyi nyomozók. Vezetőjük, egy bajszos férfi körbenézett, tekintete megállt az „új kalapos utason”.
„Letartóztatom Önt a törvény nevében, a Monsieur Dubois-tól ellopott óraművek és a hamisított bélyegek ügyében!” – mondta rekedtes hangon.
Vaneau úr eközben befejezte a mondatát, mintha mi sem történt volna: „...és az a bizonyos sárgaréz por, amely most már nem csak illékony jel, hanem megcáfolhatatlan bizonyíték is, Monsieur…”.
A letartóztatott utas ellenállás nélkül hagyta, hogy elvezessék. Néhány utas leszállt Belcastel-ben, mások felszálltak. Egy fiatal nő, aki túl sok, zsineggel átkötött könyvet szorongatott, alig fért el a folyosón.
A vonat ajtajai becsukódtak. A szerelvény elindult a következő állomás, Aulnay-les-Forges felé, a következő rejtély máris érezhető volt a levegőben, mint egy frissen nyomtatott papír illata.