253/10. A ketyegő napernyő — Az utolsó libbenés

Vaneau úr lassan felemelte tekintetét az órájáról, de tekintete továbbra is éles maradt. „Látják, Laurent, és Ön is, Madame, a probléma nem a porral van, hanem azzal a furcsa hajlamunkkal, hogy ami komikusnak tűnik, azt nem vesszük komolyan. A napernyő, amely olyan diszkréten ketyeg, valójában egy igen kifinomult jeladó.”
Laurent hátracsúszott az ülésén, arca elkerekedett. „Jeladó? Akkor az a tánclépés…”
„Egy kódolt üzenet volt, igen” – fejezte be Vaneau. „Nem a peronon kellett flamencózni, hanem egy nagyon specifikus, előre megbeszélt mozdulatsort kellett végrehajtani. A félrevezetés éppen abban rejlett, hogy annyira abszurdan hangzott az egész, hogy senki sem kereste mögötte a logikát.”
Az elegáns hölgy, aki eddig a folyosó felé sandított, most Vaneau úrra meredt. „És mi árulta el, Monsieur?”
„A por, Madame” – felelte Vaneau, egy halvány mosollyal. „Vagyis, a reakció a porra, éppen akkor, amikor a jeladó üzenete a tetőpontjára hágott. Valaki *tudta*, hogy a ketyegés mire utasítja. Az ideges igazgatás a galléron, a bizonytalan tekintet. A parancs nem egy tánclépés volt, hanem egy mozdulat, amely egy tánclépésre hasonlít, egy meghatározott időben, egy meghatározott helyen, a peronon. A mi szürke köpenyes utasunk, úgy tűnik, éppen az utolsó pillanatban fogta fel az üzenet jelentését, és kétségbeesetten próbált felkészülni rá.”
A vonat most már erőteljesen fékezett, a kerekek sivítása betöltötte a fülkét. A peronra begördülő szerelvény rázkódott, és Vaneau épp kimondta volna az utas nevét, amikor az ajtók nagy csattanással kinyíltak. Négy zord, helyi nyomozó lépett be, élükön egy testes felügyelővel.
„Letartóztatom Önt” – mondta a felügyelő, tekintete azonnal a szürke köpenyes férfire szegeződött. „Illegális jelátvitel és kémkedés ügyében, Monsieur Dubois.”
Vaneau úr, mintha mi sem történt volna, nyugodtan fejezte be a mondatát. „Pontosan, a jeladó csak az *ő* számára táncolt.”
Monsieur Dubois-t, aki arca sápadt volt, elvezették a vonatról. A peronon már vártak rá. Néhány utas leszállt, mások felszálltak, egyikük egy túlzottan nagyméretű kalapot viselt, ami szokatlanul lecsúszott a szemére. Vaneau úr csak figyelte, ahogy a vonat ajtajai becsukódtak, és a szerelvény halk zötykölődéssel elindult Valbourg felé. Az új utas, kalapja alól, kétszer is megigazította azt, mintha valami zavarná a látását, vagy éppen ellenkezőleg, valami elrejteni valója lenne.