252/4. A katonai kódoló — Megálló Saint-Crépinben

A vonatszerelvény hirtelen, csikorgó fékekkel lassított, miközben Saint-Crépin állomás gázlámpáinak sárgás fénye elmosódott foltokat rajzolt a hálókocsi ablakára. A hirtelen rándulástól a folyosón állók mind egyensúlyukat vesztették, kivéve Monsieur Vaneau-t, aki méltóságteljesen megtámaszkodott a falburkolaton.
– Mindenki azt hitte, egy egzotikus madár vagy egy ártalmatlan óraszerkezet rejtőzik a posztó alatt – jegyezte meg Vaneau halk, kimért hangon. – A fémes kongás azonban nem a kalitka lakójától származott, hanem a katonai kódoló önmegsemmisítő rugójának finom rezonanciájából. Dr. Kroll csupán arra várt, hogy a sötétben észrevétlenül összetörhesse a belső viaszpecsétet.
– Ez képtelenség! Rágalom! – vágott közbe Kroll sápadtan, ám a folyosó végén már nehéz léptek dobogása nyomta el a szavait.
Az ajtó kinyílt, és a helyi csendőrség tisztje lépett be a kocsiba, mögötte két felfegyverzett emberrel. A felügyelő végigmérte a társaságot, majd határozottan Kroll felé lépett.
– Dr. Oskar Kroll, a törvény nevében letartóztatom tiltott katonai kódolóberendezés birtoklása és kémkedés vádjával! – mondta a tiszt, és a bilincs éles kattanással záródott a tudós csuklóján.
– ...és ahogy sejteni lehetett – fejezte be Vaneau kis szünet után –, a hatóságok időzítése ezúttal hajszálpontos volt.
A letartóztatottakat gyorsan levezették a peronra. Az ajtók hamarosan újra becsukódtak, és az Intercontinental Express lassan gördült ki az állomásról. A kalauz fellélegzett, ám a szomszédos fülke ajtaja halk csikordulással feltárult. Egy új utas lépett a folyosóra: egy elegáns úriember, aki feltűnően óvatosan egyetlen apró, de láthatóan szokatlanul nehéz, lepecsételt fa dobozkát szorongatott a kabátja alatt.