252/3. A katonai kódoló — Viaszpecsét a sötétben

A Lainville-i nyomozó egyetlen határozott mozdulattal elállta a szűk hálókocsi-folyosó kijáratát, míg a szürke köpenyes utas feszülten a kabátja belső zsebébe nyúlt.
– Meggyőződésem, hogy a zsebében rejtőző tárgy nem tartalmaz tudományos megfigyeléseket – jegyezte meg Monsieur Vaneau, és szelíden megkocogtatta a szürke posztó alól kilátszó rézpántot. – Különösen nem egy kézi távíró-kódoló kulcsot, amely híresen hajlamos a véletlen kipottyanásra.
– Ön túl sokat feltételez, uram! – csattant fel dr. Oskar Kroll, bár a homlokán gyöngyöző izzadságcseppek egészen mást sugalltak. – Nincs joga átvizsgálni a személyes poggyászomat a nyílt pályán!
– Tökéletesen igaza van – bólintott Vaneau udvarias megértéssel. – A jognak megvannak a maga korlátai. A mechanika törvényeinek viszont ritkán. A szerkezet belső rugója ugyanis még mindig pörög, és amennyire a rezonanciából megítélhetem, a számláló hamarosan eléri a zárolási pozíciót.
A szürke köpenyes utas halkan káromkodott, és visszahőkölt. A nyomozó már nyújtotta is a kezét a bilincsért.
– Ne kapkodjon, nyomozó úr – intette türelemre Vaneau, majd lassan előhúzta a régi ezüst zsebóráját. Kipattintotta a fedelét, és kimérten rápillantott. – Pontosan négy perc múlva Saint-Crépin állomásra érkezünk. A peronon várakozó őrség sokkal avatottabb szemmel vizsgálja majd meg a hiányzó lemezt.
– Ezt nem tehetik! – sziszegte Kroll, és elkeseredetten a kalitka felé kapott, ám Laurent kalauz egyetlen gyors mozdulattal biztonságos távolságba emelte a lelakatolt dobozt.