252/2. A kongó kalitka — Rézfény a posztó alatt

Laurent kalauz riadtan a folyosó falához lapult, miközben a szürke köpenyes új utas óvatosan kidugta a fejét a szomszédos fülke ajtóján.
– Kérem, nyugodjanak meg! – csuklotta dr. Oskar Kroll, és mindkét kezével a fekete posztóra tenyérselt, hogy elfojtsa az egyenletes fémes rezonanciát. – Csupán egy belső rugós nehezék mozdult el. A finommechanika néha makacsul reagál a sínváltók zökkenőire.
– Különös rugó lehet, doktor úr, amely ennyire kedveli a nehéz sárgaréz alkatrészeket – jegyezte meg Monsieur Vaneau, miközben egyetlen kimért lépéssel közelebb lépett. – És különösen figyelemreméltó, hogy a szigetelésre szánt terítő alsó sarkán friss gépolaj szivárog át.
– Ne nyúljon hozzá! – kiáltott fel Kroll elszoruló hangon, és gyanakodva pillantott a folyosó végén felbukkanó Lainville-i nyomozóra.
– Eszem ágában sincs – felelte Vaneau higgadtan, és a zsebéből hófehér zsebkendőt húzott elő. – A gépolaj meglehetősen makacs foltot hagy. Ám ha a szemem nem csap be, a szerkezet aljánál nemcsak kenőanyag, hanem egy apró, vörös viaszpecsét maradványa is csillog. Ugyanolyan, amilyet a külügyi távíróhivatal használt a múlt heti rejtjelező ládákon.
– Ez... ez puszta véletlen! A kalitka az én személyes kutatási anyagom! – dadogta sápadtan Kroll, miközben a szürke köpenyes utas riadtan hátrált a nyomozó elől.
– A véletlenek ritkán hordoznak hivatalos címeres nyomatot, doktor úr – simította meg ősz bajszát Vaneau. – Hacsak a tudomány nem kezdte el állami pecséttel ellátni a legújabb elképzeléseit.