252/1. A bezárt kalitka — Ritmusok a sötétben

A szerelvény lágyan ringva gördült ki Aulnay-les-Forges állomásáról, maga mögött hagyva a csendőröket és a leleplezett kódolótolvajt. A hálókocsi folyosóján Laurent kalauz még mindig zaklatottan igazgatta az egyenruháját, miközben gyanakodva méregette a legutóbb felszállt, rendkívül sápadt utast. A férfi, aki dr. Oskar Krollként mutatkozott be, görcsösen szorította magához a nehéz, fekete posztóval letakart kalitkát. A szövet alól ütemes, éles kaparászás szűrődött ki a fülke félhomályában.
– Csak nem egy... különösen mozgékony házikedvenc, doktor úr? – kérdezte Laurent feszülten, miközben óvatosan egy lépést hátrált a folyosón.
– Ez nem háziállat, kedves barátom – suttogta Kroll, és sötét karikás szemeivel a kalauzra meredt. – De ha kiszabadul, a kalauzok rendje lesz a legkisebb gondunk a fedélzeten. Ez a tudomány egyik legérzékenyebb, mechanikus kísérleti alanya. Szigorú elzárást igényel Sévremont állomásáig.
Monsieur Vaneau, aki az ajtófélfának dőlve, karba tett kézzel figyelte a jelenetet, száraz mosollyal lépett közelebb.
– Egy műszer, amely körmökkel rendelkezik – jegyezte meg halkan a fődetektív. – Valóban a rendkívüli mérnöki kor vívmánya lehet. Reméljük, nem igényel széntüzelést is a folyosón.
– Önnek ez tréfa, uram? – hördült fel feszülten Kroll. – Ha ez a ritmus megváltozik, mindannyian veszélyben vagyunk.
A kaparászás hirtelen elhallgatott, és helyét egy mély, fémes kongás vette át a kalitka belsejéből, mintha valami súlyos nehezedett volna a rácsoknak.