251/5. Új rejtély a hálókocsin — A tengely késése

A folyosó hirtelen elcsendesedett, még a zárt fülkeajtó mögül beszűrődő ritmikus kopogás is alábbhagyott egy pillanatra. A Lainville-i nyomozó gyanakvóan pislogott a nehéz vasdobozra, miközben Laurent kalauz jobb híján a saját teájából vett egy óvatos kortyot.
– Ha nem egy majom, és nem is egy zsebtolvaj – suttogta a nyomozó –, akkor ki fúrja belülről azt a szerencsétlen ládát?
– Valaki, aki rendkívül érzékeny a pontosságra – felelte Monsieur Vaneau. Elegáns mozdulattal a mellényzsebéhez nyúlt, és előhúzta régi, ezüst zsebóráját. Kinyitotta, egy pillanatig merőn nézte a mutatók járását, majd halkan lecsukta. – Pontosan tizenkét perc múlva Grand-Selve állomásra érkezünk. És a válasz még azelőtt szembejön velünk.
Mintha csak a zsebóra kattanása lett volna a végső jelzés, a 4-es fülke ajtaja lassan, jajgatva csúszott félre. A szürke köpenyes új utas állt a küszöbön. Haja zilált volt, ujjai közül finom sárgarézpor hullott a szőnyegre, jobb kezében pedig egy aprócska, csillogó csavarhúzót szorongatott.
– Képtelenség így dolgozni! – jelentette ki felháborodottan, egyenesen Vaneau-ra emelve a tekintetét. – Önök is hallják? A bal hátsó tengely üteme folyamatosan késik. Három tizedmásodperccel tér el a tiszta negyedes ritmustól! Hogyan kalibrálhatnék így bármilyen finommechanikát?
– Valóban felháborító – bólintott Vaneau a legkisebb megütközés nélkül. – A vasúttársaság hanyag zeneisége olykor valóban sérti a fület. Különösen, ha az ember egy néhai órásmester szerszámaival próbálja megóvni a csendet.
A szürke köpenyes férfi megdermedt, a csavarhúzó megremegett a kezében.