251/4. Új rejtély a hálókocsin — Az elhunyt órásmester nyomában

Laurent a tálcát szorongatva pislogott.
– Belülről? – suttogta, miközben a teásbögrék halkan koccantak a tálcán. – Szent szűz, csak nem egy idomított majom? Vagy egy rendkívül hajlékony zsebtolvaj rejtőzik abban a vasdobozban?
– Egy majom aligha használna sárgaréz reszelőt a szabadulásához, kedves Laurent – jegyezte meg Monsieur Vaneau, miközben elegánsan megigazította mandzsettáját. – Ahhoz túl jó ízlése van. Ráadásul a feszítővasak ritkán igényelnek ilyen finom porítást.
A folyosó végéről sietős léptek zaja hallatszott. A Lainville-i nyomozó bukkant fel, kezében egy gyanúsan gyűrött utasszállító jegyzékkel, homlokán a hivatástudat nehéz cseppjeivel.
– Monsieur Vaneau! Laurent! – lihegte a tisztviselő. – Rendkívüli híreim vannak. A Miremont-les-Eaux után felszállt utas papírjai... nos, finoman szólva is hiányosak. A név, amit megadott, egy elhunyt órásmesteré.
– Ami tökéletesen magyarázza a sárgarézport a körmei alatt – bólintott Vaneau, miközben arcán az elmaradhatatlan, száraz mosoly derengett. – Bár egy halott órásmester ritkán utazik első osztályú expresszen, pláne ilyen gyanúsan nehéz poggyásszal.
– Azonnal törjük rájuk az ajtót? – kérdezte a kalauz, harcias kedvvel emelve meg a teástálcát.
– Drága barátom, a hálókocsi nem csatatér, és a teája is kihűl – intette nyugalomra a detektív. – Inkább figyeljünk. Mielőtt elérjük Saint-Amand állomását, a titok magától is ki fog pattanni.