251/1. Új rejtély a hálókocsin — A nehéz vasdoboz

A szerelvény egyenletes zakatolással gyorsított Lombez-les-Fleurs irányába. Laurent kalauz megkönnyebbülten sóhajtott fel, miközben zsebkendőjével megtörölte az izzadt homlokát.
– Remélem, Monsieur Vaneau, hogy a következő megállóig legalább az utasok és a tárgyak megőrzik a nyugalmukat – jegyezte meg a kalauz, még mindig kissé zaklatottan.
– A tárgyak ritkán kezdeményeznek bonyodalmat önállóan, kalauz úr – válaszolta Monsieur Vaneau elegáns nyugalommal, miközben igazított a zakóján. – Bár a fizika törvényei néha váratlanul érvényesülnek. Mint például most.
A folyosón ekkor az új, zaklatott utas megbotlott a szőnyeg szélében. A kezében szorongatott apró, sötét vasdoboz kicsúszott a szorításából, és akkora kongással csapódott a padlóhoz, hogy a hálókocsi ablakai megremegtek.
– Vigyázat! – kiáltott fel a férfi, majd panaszos ábrázattal azonnal a dobozra vetette magát. – Tartsák a távolságot! Ebben csupán különlegesen érzékeny, törékeny családi emlékek találhatók!
Vaneau halvány mosollyal lépett közelebb, s tekintetével felmérte a fapadlón maradt mély benyomódást.
– Igen figyelemreméltó családi emlék lehet, uram – jegyezte meg szárazon. – A hangja alapján leginkább egy kisebb hajóhorgonyra vagy tömör ólomgolyókra hasonlít. A dédapja bizonyára igen nehéz természetű ember volt.
– Ez magánügy! – csattant fel a férfi, miközben komoly erőfeszítések árán újra felnyögte a dobozt a mellkasához, majd gyanakvóan a fülkéjébe sietett.
Laurent és a lainville-i nyomozó értetlenül néztek egymásra. A félelem helyét a folyosón lassan felváltotta az újabb, óvatos kíváncsiság.