250/3. A sétapálca titka — Rezgésveszély a 4-es fülkében

A csendet, mely a zaklatott utas visszavonulása után megfagyott a 4-es fülke előterében, Laurent, a kalauz törte meg. – „Elindíthatja”? Mit indíthat el? Talán a gőzmozdony tartalék fékszelepét, ha túl közel lépünk a fülkéjéhez? – Laurent ráncolta a homlokát, mintha a rejtély súlya hirtelen a vállára nehezedett volna.
A lainville-i nyomozó sóhajtott. – Ennél jóval komolyabb dologra célzott, kalauz úr. Valószínűleg valami olyasmire, ami nem csak a menetrendet borítja fel, hanem akár… a vagon padlózatát is.
Monsieur Vaneau lassan bólintott, tekintetét a csukott ajtóra szegezve. – Valóban, a „rezgés” szóhasználat ritkán utal egy pohár pezsgő felborulására. Inkább olyasmire, ami nagyobb energiával jár, mint a mi reggeli kávénk.
– És a selyemkendő? Az egy rendkívül finom darabnak tűnt. Olyasmi, amit egy érzékeny szerkezet védelmére használnak – elmélkedett a nyomozó, miközben a kezében tartott jegyzetfüzetet szorongatta.
– Vagy egy rendkívül érzékeny úriember védelmére a huzat ellen – kontrázott Vaneau, elvonva tekintetét az ajtótól. – Bár, ha valaki ennyire aggódik a huzat miatt, talán érdemesebb lenne otthon maradnia. Vagy legalábbis nem az Intercontinental Expressen utaznia, ahol a huzat már-már a szolgáltatás része.
Laurent halkan kuncogott, majd ismét elkomolyodott. – De miért mondta, hogy nem szabad megütni? Mintha a sétapálca titkos életet élne.
– Minden tárgy titkos életet él, kalauz úr, ha a megfelelő ember tartja a kezében – felelte Vaneau. – A kérdés csupán az, milyen titkot rejt ez a konkrét sétapálca, és miért olyan fontos, hogy a rezgések elkerüljék. Vaneau egy pillanatra elgondolkodott, majd a folyosó ablakához lépett. A táj gyorsan suhant el, ahogy a szerelvény Saint-Amand felé robogott. – Gondolom, Chalons-sur-Marne előtt még lesz alkalmunk jobban megismerkedni utasunk különös félelmeivel. Addig is, tartsuk szemmel a 4-es fülke környékét. A csend néha zajosabb, mint a leghangosabb csörgő doboz.