249/1. A csörgő dobozok – Miremont felé tartó csend

A vonat nagyot rándult, ahogy a sínekre visszatérő kerekek ismerős ritmusos zakatolása újra felhangzott, Pons-de-Thénac pedig eltűnt a távolban. Laurent kalauz hosszan, remegve sóhajtott, homlokát egy zsebkendővel törölte, amely már látott szebb, kevésbé pánik-keltő napokat. A helyi nyomozó, bár a közvetlen válság elhárult, még mindig úgy festett, mint aki épp most jött rá, hogy a reggeli croissant-ja valójában egy rendkívül kifinomult miniatűr robbanószerkezet volt.
„Nos,” kezdte Laurent, hangjában a megkönnyebbülés és a kimerültség furcsa keveréke, „ez gyorsan lezárult. Kár, hogy Monsieur Armand nem fogja visszakapni az „úgynevezett bombáját”…”
„Úgynevezett zenedobozát,” javította ki Monsieur Vaneau higgadtan, anélkül, hogy levenné tekintetét a folyosón elhaladó fiatal hölgyről, akinek rengeteg, furcsán csörgő doboza volt. A dobozokból olyan hangok szűrődtek ki, mintha egy miniatűr harangjáték-gyár költözött volna a hölgy poggyászába.
A helyi nyomozó, aki épp most tért magához annyira, hogy képes legyen egy pohár vizet kérni, riadtan pislogott. „Csörgő dobozok? Uramisten, nem kezdődik elölről egy újabb rejtély? A szívem még mindig a torkomban dobog a múltkori ‘ketyegéstől’!”
Monsieur Vaneau halványan elmosolyodott. „Nem. Csupán egy új utazó, feltételezem, valami ritkasággal. Bár a hangja…” – elhallgatott, mintha a dobozok csörgése egy különleges dallamot próbálna eljátszani.
Laurent kalauz, aki már alig várta, hogy végre egy csendesebb szakaszt élhessen meg, felsóhajtott. „Remélem, csak valamilyen áruszállítmány. Talán egy cseresznyeárus, aki porcelán tányérokat is árul.”
Vaneau úr tekintete megállapodott a hölgy karján lévő, kissé elmosódott tetováláson, amely egy apró, stilizált madarat ábrázolt. „Vagy valami sokkal érdekesebb. A tények néha különös humorérzékkel rendelkeznek, ahogy mondani szoktam.”
A vonat egyenletes tempóban zakatolt tovább. Laurent próbálta a gondolatait a következő állomás, Miremont menetrendjére fókuszálni, de Vaneau úr csendes figyelme, és a folyosóról még mindig hallatszó, különös csörgés valahogy megakadályozta ebben. A kalandos utazás, úgy tűnt, sosem érhet véget.