248/5. A tévedések órája — Pontos érkezés Pons-de-Thénac állomásra

– Ah – mondta halkan, szinte magának. – A fogaskerekek, úgy tűnik, elkezdtek dolgozni. Saint-Giron felé haladva még izgalmasabbá válik a kirakós. Remélem, a megoldás is időben érkezik, nem csak a feszültség.
Vaneau úr lassan elővette zsebóráját. Az ezüst fedél finoman kattant, és ő egy pillanatra elmélyedt a mutatókban.
– Pontosan hét perc múlva Pons-de-Thénac állomásra érkezünk – jelentette ki nyugodt hangon, mire a helyi nyomozó és Laurent kalauz is összerándultak. – Éppen elegendő időnk van tisztázni a „ketyegő probléma” valós természetét. Uraim, önök, és bevallom, egy pillanatra én is, egy rendkívül modern, de annál kevésbé robbanékony félreértés áldozatai lettünk.
A kalauz zavartan pislogott. – Félreértés? De a ketyegés… és a kulcs!
– Igen, a kulcs – bólintott Vaneau úr. – A spirális rézkulcs nem lakatot nyitott, hanem egy mechanizmust indított el. Ez a mechanizmus, ahogy a „fémes csörgés” is jelezte, nem egy egyszerű időzítő, hanem egy rendkívül kifinomult automata: egy felhúzós zenedoboz. A zaklatott utas, aki a csomagját tagadta, azért izzadt, mert lebukott. Nem gyilkos, csupán egy hanyag szállító. A ketyegés nem bomba, hanem egy ritka műremek működése volt. A félrevezetés a félelemből fakadt, az igazság pedig a kulcs finom kivitelezésében és a mechanizmus jellegzetes hangjában rejlett.
Ekkor, ahogy Vaneau úr eljutott volna a „De ki rejtette el a kulcsot, és miért épp ennél az utasnál volt…” mondat első feléhez, a vonat hirtelen rándult egyet, és éles fékezéssel lassítani kezdett. A szerelvény recsegve gurult be Pons-de-Thénac állomásra.
Az ajtók halkan sziszegve nyíltak ki. A peronon két rendőr állt, élükön egy főfelügyelővel, aki határozottan a zaklatott utasra tekintett.
– Letartóztatom Önt a törvény nevében, egy rendkívül ritka, Monsieur Armand tulajdonában álló automata zenedoboz eltulajdonításának ügyében.
Vaneau úr ekkor fejezte be a mondatát: – …és a kérdés, hogy miért épp a „csomag nélküli” úriember zsebében kötött ki. A magyarázat, úgy tűnik, most érkezett meg a peronról.
A zaklatott utast elvezették. Néhány utas leszállt, mások – köztük egy fiatal hölgy, aki különösen sok, furcsán csörgő dobozzal érkezett – felszálltak. Vaneau úr csak figyelte a nyüzsgést, tekintete megállapodott a csörgő dobozokat cipelő hölgyön. A vonat ajtajai ismét becsukódtak, és a szerelvény zökkenve indult el a következő állomás felé.