247/4. A kiszabadult dokumentumok — Végjáték Auberoche előtt

Laurent kalauz megkönnyebbülten sóhajtott fel, majd a kulcscsomójával gyors léptekkel a beszorult ajtrendszerhez sietett.
– Úgy tűnik, a szerelvény ma nemcsak rejtélyekkel, de csapdába esett vasutasokkal is teli van – jegyezte meg Monsieur Vaneau, miközben szeme egy pillanatra sem tágított a ketyegő ezüst szelencéről. – Tizenöt másodperc. Azt javaslom, senki ne lélegezzen túlságosan mélyeket, nehogy véletlenül beszívja a száguldó bankbizalmi leveleket.
A sötét szemüveges utas kétségbeesetten nyúlt volna a doboz felé, de Vaneau egyetlen hűvös, kimért kézmozdulattal intette őt vissza.
A szelence ekkor halk, fémkattogó hang kíséretében felpattant. De sem szétrepülő papíreső, sem pusztító robbanás nem követte a drámai pillanatot: csupán egyetlen, hajszálvékonyra hajtogatott selyempapír emelkedett ki a kis rugó tetején.
– „Két kockacukor, dupla tejszínhab, egy csipet fahéj” – olvasta fel Vaneau teljesen tárgyilagos, mentes hangszínben. – Úgy tűnik, a szigorúan titkos zürichi bankbizalmi levelek valójában egy meglehetősen kifinomult bécsi kávéreceptet takarnak.
– Mi?! – hűlt el a sötét szemüveges, miközben a folyosó túloldalán a zár végre nagy nehezen kattant egyet, s az ajtó kinyílt.
– A túlzott bűntudat gyakran óriási összeesküvést lát a legegyszerűbb uzsonnás cetlikben is – mondta Vaneau, majd elővette régi ezüst zsebóráját, kipattintotta a fedelét, és elégedetten rábólintott. – Pontosan négy perc múlva Auberoche állomásra érkezünk. Ott a helyi hatóságok bizonyára rendkívül érdeklődve hallgatják majd meg az ön beszámolóját a hamis néven történő utazás apróbb részleteiről.