247/2. Az aranyszálú kulcs — Feszültség a lezárt folyosón

– Bezárták! Csapdába estünk! – kiáltott fel Laurent, miközben kétségbeesetten rángatta a fülke előterének kilincsét. – És ez a rejtélyes kulcs… Ugye nem egy pokoli gép indítókulcsa?
– A pokoli gépek ritkán készülnek aranyszálakból, kedves Laurent – válaszolta Monsieur Vaneau csöndesen, miközben nemes egyszerűséggel lehajolt, és felvette a padlóról a csillogó apróságot. – Különösen nem olyan mintázattal, amely egy bécsi ékszerészmester védjegye.
A sötét szemüveges utas remegő kézzel nyúlt a kulcsért, sötét lencséi mögül láthatóan a pánik sugárzott.
– Adja vissza! – sziszegte elcsukló hangon. – Nem tudják, mit tesznek! Ha nem fordítom el három percen belül, a szelence rekesze kinyílik, és…
– …és fény derül valami roppant kellemetlen igazságra? – fejezte be a mondatot Vaneau hűvös mosollyal. – Mert a puszta pusztulástól ritkán szoktak ennyire finom, illatos bársonybevonatú szelencékben tartani bármit is.
Az idős, macskás hölgy óvatosan kikukkantott a fülkéje ajtaján, szorosan magához ölelve a kosarát.
– Gyilkosság lesz? Vagy rablás? – suttogta borzadva. – Ugye a macskáim biztonságban vannak?
– Teljes biztonságban, Madame – biztosította őt Vaneau. – Legfeljebb a szomszéd úr diszkréciója forgott kockán. Ugye, uram?
A sötét szemüveges férfi elfehéredett ajakkal roskadt le az ülésre, miközben a lezárt ajtó túloldalán nehéz, határozott léptek zaja visszhangzott.