246/2. Az új rejtély — Kattogó csend Clermont-Ferrand felé

A halk kattogás az Intercontinental Express luxusfülkéinek megszokott zakatolásán is áthallatszott. A fiatal utazó, aki épp most tért volna magához a Beauval-i események után, ismét feszülten kapta fel a fejét.
„Mégis mi van abban a dobozban?” – suttogta Laurent kalauznak, aki az előző percek eseményei után, a feszültségtől elengedve, kissé kótyagosan támaszkodott az ajtófélfának.
„Remélem, nem valami időzített… nos, valami, ami robban” – válaszolta Laurent, a hangja alig hallható. Pedig már megnyugodtak volna.
A hallgatag úriember, akinek az arcán a félelem és a titkolózás vegyes kifejezése ült, még szorosabban markolta a dobozát, mintha annak puszta szorításával elhallgattathatná a belülről jövő zajt. Tekintete megint Vaneau úrra tévedt, majd gyorsan elkapta, mint aki lebukott.
Monsieur Vaneau, egy pillanatra sem veszítve higgadtságát, könnyedén megigazította mandzsettáját. „A legérdekesebb rejtélyek sosem kiáltanak. Csak finoman kopogtatnak a kíváncsiság ajtaján, mintha udvariatlanok lennének.”
„De ez elég hangosan kopogtat” – jegyezte meg a fiatal utazó, mire Vaneau úr elmosolyodott.
„Csak annak, aki hallani akarja, fiam. A valódi zajokat gyakran elnyomja a képzeletünk zaja.”
Laurent kalauz, aki nem volt épp a filozófiai eszmecserék nagymestere, inkább a doboz felé pillantott. „Akkor is… miért kattog, ha nem egy madár? Talán egy törött óra, amit a tulajdonosa elfelejtett megjavítani?”
„Vagy éppen azért kattog, mert tökéletesen működik, csak nem tudjuk, mire való” – felelte Vaneau, mielőtt újra a tájba meredt volna.
A vonat egyenletesen robogott tovább, a kattogás ritmusa nem változott. Az utasok feszülten figyelték a hallgatag úriembert és a titokzatos dobozt, tudva, hogy a következő állomás, Clermont-Ferrand, közeledtével talán újabb fordulópont vár rájuk. De egyelőre csak a rejtély kattogása kísérte útjukat.