246/1. Az új rejtély — Kattogó csend a folyosón

A feszültség lassan elillant a légkörből, mint pára a forró kávé felett. Laurent kalauz megkönnyebbülten sóhajtott, majd zsebkendőjével megtörölte homlokát, mintha most fejezte volna be a maratont a büfékocsiban. A fiatal utazó még mindig tágra nyílt szemmel pislogott, de már inkább a csoda, mint a félelem tükröződött benne.
– Hát… ez gyors volt – motyogta. – A rendőrök mintha csak ránk vártak volna.
– A tények néha hajlamosak a pontosságra – válaszolta Monsieur Vaneau, hangjában a megszokott, száraz nyugalom. – Különösen, ha valaki előre gondoskodik a megfelelő időzítésről.
A hallgatag úriember, akinek az érkezése még a madárügyet is feledtetni tudta volna, szorosan magához ölelte fadobozát. A dobozból halk, de határozott kattogás szűrődött ki, mintha egy miniatűr óragyár rejtőzne benne. Az úriember gyanakodva nézett körbe, tekintete megállt egy pillanatra Monsieur Vaneau-n, majd gyorsan tovább siklott. Mintha attól tartana, hogy maga a doboz is elárulhatja.
– Talán egy újfajta madár? – kérdezte Laurent kalauz, kissé bátortalanul. – Vagy egy… mechanikus bagoly?
Vaneau csak elmosolyodott. – Az élet tele van meglepetésekkel, Laurent. A legcsendesebb tárgyakban is rejtőzhet a legnagyobb zaj.
A szerelvény egyenletesen zötykölődött tovább, hátrahagyva a Beauval-i izgalmakat. Az utasok megpróbáltak visszatérni nyugalmukhoz, ám a hallgatag úriember dobozából szűrődő halk, ritmikus kattogás mindenki fülébe eljutott. Monsieur Vaneau pedig, karosszékébe süppedve, figyelte az apró rezdüléseket, ahogy az új rejtély első akkordjai megszólaltak az Intercontinental Expressen, miközben a vonat Fontainebleau felé robogott.